Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Melléklet
178 Interjúk volna az otthon beszélt nyelv. Nekem nem volt olyan társaságom, ahol ne magyarul beszéltünk volna egymással. Apukámnak a nővére, aki református emberhez ment feleségül, a színház környékén lakott, a bakakorzón. Ő villanyszámlás volt. Nem volt gyerekük, én voltam a mindenük, nagyon igazságtalanul, mert még volt két testvérem, és ennek ellenére engem szerettek, mert nekik meghalt egy kislányuk hat hónapos korában. Olyanokat csináltak, hogy engem elvittek magukhoz egy hétre, hogy vegyem úgy, hogy más városban vagyok. Hát egy darabig jó volt, de négy-öt nap múlva azt mondtam, hogy „te, nénje, én szeretnék hazamenni megnézni, hogy a kicsik hogy vannak”. Ők erre szépen hazakísértek a Tímár utcába. Ők valamivel könnyebben éltek, mint mi, nem volt gyerekük. A nagybácsim városi alkalmazott volt nyugdíjas állással. Eleve egy lépcsőfokkal magasabban álltak, mint az én cipész apám. Szobájukat kiadták, a színházból a szubrett lakott náluk, a Lakos Klári, néha a komikus, a Bellák Miklós a feleségével. Ők ilyenkor kiköltöztek a konyhába addig, amíg a nyári szezon tartott. illegális kommunizmus Tekintettel arra, hogy apukám részt vett az illegális mozgalomban - volt legális és illegális kommunista mozgalom Csehszlovákiában -, ez az én számomra is jelentett időnként valamit, mert vagy ide, vagy oda küldött üzenettel, mert egy kislány senkinek nem gyanús, és így ismertem meg egy-két olyan embert, akikről ma (1989) utca van elnevezve. Apám egyébként nem avatott be a kommunista tanokba. Nem mesélt, csak igyekezett olyan helyzetek elé állítani, vagy olyan helyzetektől nem kímélni, ahol a magam szemével láthatok meg olyan dolgokat, amik nem tetszenek. Mert például amikor 1939-ben elvégeztük a négy polgárit, nem mehettem már följebb iskolába, és jött az, hogy nem tudok elszerződni tanulólánynak abba a kalapszalonba, amit választottam, és akkor elmentem egy cipőboltba kifutólánynak. Akkoriban még nem olyanok voltak az üzletek, mint ma, volt két segéd, két eladó, egy kifutólány, és ehhez vettek föl még engem. Nahát észrevették pár nap után, hogy ezt kár „futtatni”, mert ezt tudják
