Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Melléklet
172 Interjúk hogy július 5-én jelenjek meg. Nem volt mit tenni, éjjel-nappal magolni, és három-négy nap alatt „megettem" a magyar leíró nyelvtant, és felvettek. Elvégeztem a negyedik polgárit, tovább kell tanulni! Maradt a felsőipari iskola. Én, gépészetet?!?! Ha tisztességesen kellett volna felvételiznem, soha az életben nem kerültem volna be. De miután az egyik tanár az ügyvéd nagybátyám egyik kliense volt, honoráriumképpen elintézte, hogy felvegyenek. Ketten voltunk zsidók az osztályban. Közben bejöttek a magyarok. Azok a gyerekek, akikkel együtt néztük a lányokat a korzón, azok valahányszor egyikünket felállították felelni, azt mondták, „zsidó kommunista bacilus”. Én ezt fél év után meguntam, meg különben az egészet is, és kiléptem, és akkor el kellett kezdenem kenyérkereset után nézni. Először elmentem egy elektronikai üzletbe, szintén protekcióval kerültem be inasnak. Hát az inasnak az volt a dolga, hogy cipekednie kellett. Kifutó is voltam, abból éltem, ami jattot kaptam. Az időm nagy részét a pincében töltöttem, ahol akkumulátorokat kellett töltenem, rádióhoz. Ott a kénsav kikezdte a tüdőmet, kaptam egy tb-s fertőzést, amit kikúráltak Kassán tüdőfeltöltéssel, úszással és kinövéssel. Teljesen elmúlt. De miután azért már valami volt a tüdőmmel, a régenstanács úgy döntött, hogy szabadtéri foglalkozás, kertészet. Egy kassai zsidó gyereknek óriási perspektívái voltak a kertészetben, mert a kassai temető kertészete működtette az iskolát, tehát mindig két-három szegény gyereket felvettek éhbérért tanulni. Ott mondta nekem a kertész, hogy tudok-e arról, hogy van Pesten egy nagyon jó iskola, miért nem próbálom meg azt. Akkor ketten ennek utánajártunk, megtudtam, hogy igaz, a Magyar Izraeliták Kézmű- és Földművelési Egyesületében (MIKÉFE) működő kertészeti internátusbán talán lenne hely számomra. És 1939. szeptember 1-jén reggel öt órakor elindultam egy filléres vonattal, s miután tudtam, hogy „disszidálok”, mert Pesten maradok, a vonatban azonmód eladtam a visszajegyemet, és kiszálltam a Keleti pályaudvaron.
