Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Melléklet

G.-né Weiss Erzsébet

(Kassa, 1923)

Anyukám varrónő volt és csodálatosan varrt, a kombinétől a férfiöltönyig mindent, de csak ismerősöknek, otthon, meg ránk, a három gyerekre. Voltak aztán még nénik, akikkel korábbi éveikben a házasságuk után egy házban laktak, azok jöttek varratni, a kofaasszony jött, hát ő meg is halt volna, ha nem anyuka csinálja meg a kötényét. Hát az olyan természetes volt, hogy „Katóka, tönkre van a kötényem, csináljál egy újat!”

identitás

Apukám cipész volt, régi, az illegális munkában résztvevő kommunista. Ez a gondolkodásmódunkat is befolyásolta. Anyám sátoraljaújhelyi, rendkívül erősen magyar érzelmű. Mi is úgy voltunk nevelve, hogy magyarok voltunk. Anyámnak volt három húga, mind a három varrónő volt. Édesapám összekalapálta, hogy Sátoraljaújhelyről Kassára jöjjenek ők is. Akkor még gyerekek voltak, és apám áthozta őket Csehszlovákiába. Már Kassán mentek férjhez. Azért hozta őket Kassára az apám, mert Csehszlovákiában magasabb volt az életszínvonal, mint Magyarországon. Az egy polgári demokrácia volt, összehasonlíthatatlanul magasabb életszínvonalon éltünk, mint a magyarországi rokonok. Azt azonban, hogy Kassáról segítse őket az apám, azt nem tudta volna megtenni. Anyai nagyanyám négy kislánnyal maradt özvegyen, ami abban az időben, minden segítség nélkül, nem volt könnyű dolog. Akkor beállt a dohánygyárba munkásnőnek, és állandó éjszakai munkával kereste meg a megélhetésre a pénzt. A gyerekekre éjszakánként a szomszédasszony vigyázott. Ennek ellenére mind a négy lány szakmát tanult, és kenyérkereső nők lettek. Amikor átjöttek Kassára, nagyanyám nyugdiját is átutalták. Ő azzal a lányával lakott, akinél nem volt gyerek, abból a megfontolásból, hogy ez lesz neki a legkényelmesebb. Hát ez aztán úgy nézett ki, hogy a hétfői nap volt a kismosás minden