Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)

Melléklet

158 Interjúk

ő beírta, hogy római katolikus. Rájöttem. Engem vizsgáltak éjjel-nappal, csupa német, no prágai német orvos, német ápolónők, ott tartottak engem hat hétig, semmit sem találtak. Egy szép napon megtudtam, hogy ezért. Az Anschluss előtt még visszajöttem Kassára.

1938-ban szabadultunk föl (kassai bevonulás). Én már ‘39-ben részt vettem Románia felszabadításában, és fogadtak minket a lányok, mindegyik egy szál rózsát tűzött a puskánk csövébe. így vonultunk be Máramarosszigetre, ott sok zsidó élt, találtunk ott egy szép házat, és a szálláscsinálók bementek, majd kijelentették, hogy „zsidók”. Nagyon szép a ház, de zsidók laknak benne. Volt ott egy nagyon szép lányka is, mondta nekem, hogy ő milyen boldog, hogy fölszabadultak. Én meg mondtam neki, „no várjál csak, ott fogtok ti is sírni, ahol mi!” Mikor hazajöttünk, valahol a Tisza partján állomásoztunk, és már készültünk, hogy átkelünk a Tiszán, azon az éjjelen egyeztek meg, és átvonultunk, és a másik oldalon tudtuk meg, hogy hány gépfegyverfészek várt ránk. A hála a felszabadításért már várt ránk, hazajöttünk, leadtuk a holmijainkat, s nem akarták elfogadni, hogy piszkosak és fizessük meg a tisztíttatást. Átvettem a civil ruhám és nem engedtek haza, hanem egyenesen Sárospatakra, 1939-ben már munkaszolgálatra.