Kovács Éva: Felemás asszimiláció. A kassai zsidóság a két világháború között (1918-1938) - Nostra Tempora 9. (Somorja-Dunaszerdahely, 2004)
Összefoglalás
126 Összefoglalás ra is megmutatkozó asszimilációs kreativitás elsősorban az első világháborút megelőző időkre már nagyjából lezáródott, többé-kevésbé sikeres asszimilációból fakadó „tehetetlenségi nyomatékként” is felfogható: a századfordulóra kialakuló magyar zsidó (kettős) identitás még elég erősnek bizonyult az új, alternatív identitásformákkal szemben. A magyar kisebbség és a zsidóság közötti távolságot azonban az előbbiek mellett tovább növelte már a húszas évek elején a Magyarországról Szlovákiába átgyűrűző politikai antiszemitizmus is. A kassai zsidóság identitásában a két világháború között bekövetkezett változások a magyarországi zsidó asszimiláció sajátos vonásaira is felhívják a figyelmet. Arra, hogy asszimilációs társadalmi és politikai nyomás nélkül, demokratikusabb politikai és modernebb társadalmi viszonyok között ugyanaz a népesség egészen másképpen „viselkedik". Míg a magyarországi zsidóságra a Horthy-korszakban is a további asszimiláció volt a jellemző, addig Csehszlovákiában a zsidóság nemzeti öntudatra ébredésének, a szlovákokhoz asszimilálódás megindulásának, a magyar nyelv és kultúra további őrzésének egyaránt tanúi lehetünk. Ez a sokszínűség olykor plurális identitásformák kialakulásához (magyar anyanyelvű zsidó nemzetiségű cionista), vagy éppen a regionális, lokális azonosságtudat létrejöttéhez (szlovenszkói magyar zsidó, „kassai” polgár) is vezethetett. Jegyzet 1 A disszertáció konklúzióját később részletesebben kifejtettem az alábbi tanulmányokban: Kovács 1994a, 1994b, 1999.
