Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)

VI. A revízió felé

A pártegyesľtés után 219 jában, hogy a határok nem egyebek, mint az emberi energiának az eredményei.’’ Azonban a németek teszik gyengévé Csehszlovákiát. „Ennek következtében itt nekem az egész akcióm az, hogy a néme­tek feszítőerejét úgy tudjam felhasználni, hogy az nekünk használ­jon.”738 A német terjeszkedés Szlovákiában nehéz helyzetbe hozta a Sze­pesi Német Pártot, amely féltette a saját befolyását. A nagynémet eszme különösen a német fiatalságra volt nagy hatással. „A fiatal­ság kezd éppen a Henlein párti agitáció következtében tudatára éb­redni, hogy ők már nem németül beszélő magyarok, de igenis a nagy német népközösség tagjai, akiknek ma inkább van politikai céliden­titásuk a Kárpátokon túl élő szudétanémetséggel, mint a felvidéki magyarsággal" - írja a pozsonyi konzul 1937 elején.739 Nitsch Andor, a párt elnöke kétségbeesetten küzdött a Szudétanémet Párt ellen, és nagy visszhangot váltott ki, hogy 1937 elején egy Késmárkon tar­tott beszédében üdvözölte az aktivista német pártok és a kormány között létrejött egyezményt, és élesen támadta a Henlein-pártot. Ez a tény viszont a magyar párt vezetői között és parlamenti klubjában váltott ki nemtetszést. „Teljesen megengedhetetlennek tartjuk, hogy a klubunkhoz tartozó és magyar szavazatokon behozott Nitsch tud­tunk és beleegyezésünk nélkül messzehordó politikai nyilatkozato­kat tegyen, ha saját személyében is” - írta Budapestre küldött jelen­tésében Esterházy. Az is felmerült, hogy lemondatják Nitsch képvise­lőt mandátumáról.740 Ezután Nitsch tartózkodott nyíltan fellépni a Szudétanémet Párt ellen, és tétlenül nézte pártja erózióját. 1937. május 11-én sor került egy találkozóra Henlein és magyar párt vezetői között. Ezen Szüllő, Jaross és Esterházy vett részt. Az egyesült párt vezetői a bevezetőben felvetették, hogy nem helyes a szudétanémet párt terjeszkedése a szlovákiai és a kárpátaljai terü­leteken élő németség körében, mert ezzel a magyarbarát szavazó­kat gyengítik. Kari Frank, Henlein helyettese megígérte, hogy meg­vizsgálják a kérdést. A parlamenti együttműködés kapcsán viszont megegyezés született a németek által benyújtott kisebbségpolitikai törvényjavaslatok közös támogatásáról.741 A csehszlovák kormány tárgyalásokat kezdeményezett a magyar kisebbséggel is. A magyarság megnyerése, bevonása a kormányba ugyanis elsősorban külpolitikai jelentőséggel bírt volna. A magyar pártok képviselői a köztársaság utolsó két éve alatt többször kaptak meghívást és tárgyaltak az állam vezetőivel, mint az előző 18 évben együttvéve. Ezeken a tárgyalásokon legtöbbször Esterházy János vett részt, aki az évek során egyre több tapasztalatra tett szert, és érett politikusként jelenik meg a harmincas évek második felében. 1936. szeptember 1-jén Szüllő és Esterházy aláírásával a magyar

Next

/
Thumbnails
Contents