Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
IV. Szüllő Géza elnökségének időszaka
A községi választások után 155 5. A községi választások után A választások után a két párt közötti együttműködés akadozott. Ennek oka többek között az volt, hogy Szüllő Géza bizonyos hegemóniára törekedett. Kétéves pártelnöksége után büszkén jelenthette ki, hogy „pártunk erősebb mint valaha, pártunk a válságot teljesen kiheverte..." Igazolva látta az elmúlt két évben folytatott politikáját, és természetesnek tartotta, hogy Szent-lvány az elszenvedett kudarcok után eltűnjön a politikai életből, de ezek az elvárásai nem teljesültek. „Az egyszer bizonyos, hogy Szent-lvány politikai koncepciója nem volt koncepció, de másodszor megbukott. Sehol a világon egy megbukott politikát nem honoráltak, csak épen Budapesten."537 Szüllő természetesnek tartotta, hogy 30 éves politikai múltja után ő vezesse a már Flachbarth tervezetében is felbukkant ötös bizottságot, a két párt együttműködésének legfontosabb irányító szervét. A tagjai ennek az OKP részéről ő és Bittó Dénes, a nemzeti párt részéről Szent-lvány és Szilassy, Korláth Endre pedig Ruszinszkó képviseletében lett volna jelen. Szent-lvány azonban váltakozó elnöki posztot akart létrehozni azonos jogokkal, ebbe azonban Szüllő nem egyezett bele. Szüllő véleménye az volt, hogy ezt a bizottságot akár budapesti parancsszóval, de létre kell hozni, és erre kell bízni a pénzügyeket is.538 Bár Szent-lvány a háttérbe vonult, és keveset szerepelt a politikai életben, végleges visszavonulásáról nem volt szó. Hiányát elsősorban a nemzeti pártban érezték, ahol nem akadt hozzá hasonló vezető. A párt új ellenzéki irányvonalának meghatározásához az ő visszatérésére feltétlen szükség volt. Ezt fejtegette Nitsch Andor, a Szepesi Német Párt vezetője egy Budapestre küldött memorandumában. Ennek lényege, hogy az aktivista német pártok helyett az ellenzéki szudétanémetekkel, elsősorban a német nemzeti párttal kell keresni a kapcsolatot. Az OKP bevonásával létre kell hozni egy új ellenzéki német-magyar blokkot, amelynek szellemi vezére lehet Szent-lvány József.539 Nitsch elképzelésének, a szudétanémet orientációnak azonban nem volt támogatottsága ekkor sem Szlovákiában, sem Magyarországon. Néhány hónapos tárgyalások után 1928 elején még egyetlen közös szerv sem alakult meg. Megállapodás született, hogy március 1- jén Prágában a két párt nemzetgyűlési képviselői közös ülést tartanak, és itt hoznak végső döntést a közös parlamenti klub és egyéb közös szervek megalakításáról. Szüllő Géza február 22-én táviratot küldött Szent-lványnak, amelyben lemondta az ülésen való részvételt. Ez nagyon felháborította a MNP képviselőit, s táviratban válaszoltak, hogy nem értenek egyet a halasztással, és az adott időpont-