Angyal Béla: Érdekvédelem és önszerveződés. Fejezetek a csehszlovákiai magyar pártpolitika történetéből 1918-1938 - Nostra Tempora 6. (Galánta-Dunaszerdahely, 2002)
IV. Szüllő Géza elnökségének időszaka
156 Szüllő Géza elnökségének időszaka ban demonstratíven megjelentek az ülésen, és a felvett jegyzőkönyvben szabotázzsal vádolták az OKP vezetőit. Kijelentették, hogy kitartanak a közös szervek létrehozása mellett, és kívánják, hogy a következő választásokon a két párt közös listával induljon. A jegyzőkönyvet a prágai magyar nagykövet küldte el Budapestre. A mellékelt levelében megvilágítja Szüllő lépéseinek hátterét. „A keresztényszocialista párt távolmaradásának okairól a következő értesüléseim vannak. Bár Szüllő a jegyzőkönyvben említett halasztást indítványozó táviratban - a nemzeti párt tagjai szerint - kényelmi, illetve magántermészetű okokat hozott fel indokul, az elhalasztást keresztényszocialista párti forrásból bizalmasan kapott értesülés szerint azért kellett kérnie, mert pártján belül vannak bajok és ezeket akarta volna előbb elintézni. Főleg Francziszcy szenátor támasztana nagy nehézségeket, amennyiben katholikus pap létére semmi áron nem lenne hajlandó a nemzeti párttal együtt működni.’’540 Azonban minden magyarországi nyomás és a sajtóban megjelent pozitív üzenetváltások ellenére sem került sor lényegi tárgyalásokra a két párt között. Sőt májusra az is eldőlt, hogy a tartományi választásokon sem lesz közös lista. Szüllő május 25-én kelt jelentésében a magyar kormánykörök számára magyarázza a kialakult helyzetet. Ebben kijelenti: azon van, hogy a két párt között megszűnjön a versengés. „Úgy nem lehet megszűntetni a versengést, hogy egy közös klubba menjenek a képviselők, mert erre egészen kategorikusan kijelentették az összes katolikus papok, hogy nem hajlandók. Kooperációra igen, de közös klubba menni nem, s pedig azért, mert ennek személyes okai vannak. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyar nemzeti párt folytonosan a keresztényszocialista párt vérét szíva lett erős.’’541 A versengés megszüntetésének egyetlen módja az lenne, ha az egyik pártot köteleznék arra, hogy fuzionáljon a másik pártba. Ezután azt bizonygatta, az OKP a vezetése alatt megerősödött, és a legjobb lenne, ha az aktivista politikában csődöt mondott MNP olvadna be. Rátérve a közelgő járási és tartományi választásokra, Szüllő kijelenti, hogy a járási listák összeállítása esetében a helyi viszonyok a döntőek. Más azonban a helyzet a tartományi választások esetében. Kijelenti, hogy az OKP külön listával indul, de kapcsolja a listáját a nemzeti párttal. Hosszasan fejtegeti ennek okait. Mint mondja, a keresztényszocialista párt ereje éppen abban van, hogy összefogja az őslakosságot. A Magyar Nemzeti Párttal alkotott közös lista magyar lista lenne, így nehéz lenne megmagyarázni a pártjában jelenlévő szlovák elemnek, miért csatlakozott a magyar listához. Továbbá a MNP listáján olyan zsidó és szabadkőműves elemek is lehetnek, akik ellenszenvet váltanának ki az OKP soraiban. Az őszi községi választásokon szerinte ott érték el a jobb eredményeket, ahol külön listával indult a két párt.542