Novák Veronika (szerk.): Migráció - Nostra Tempora 5. (Dunaszerdahely, 2001)

Nagy Hildegarda: A németek betelepítése Diószegre II. József uralkodása idején

A németek betelepítése Diószegre... esküdtek (Csanaky Pál, Sípos Pál, Méczes György, Nagy István, Nagy György, György János, Takács János) kijelen­tették, hogy sehol Diószeg környékén nincsenek és nem is voltak szabad, megműveletlen földek. /10/ A legelő fel­­szabdalása törvényszerűen együtt járt volna annak kisebbí­tésével, mégpedig az öreg gazdák rovására, ezért azok a földesúrhoz fordultak segítségért, tartva a kolonisták újabb követeléseitől. Ezenfelül a kolonisták arra is panasz­kodtak, hogy a közös legelőről a magyar gazdák ki akarják zárni barmaikat. Állításuk szerint az éj leple alatt a magya­rok lopkodták a lószerszámokat. A magyar gazdák viszont azt állították, hogy a telepesek nemcsak hogy nem ismerik fel saját lovaikat, hanem még lopott szerszám is látható azokon. Annak ellenére, hogy a magyar gazdák túlzottnak találták az új gazdák követeléseit, mindkét fél kinyilvánítot­ta akaratát és igyekezetét a békés együttélés iránt. Néha a telepesek életét is veszélyeztették a helybéliek, mint ar­ról Drescher Friedrich és Eibeck Peter 1787-ben írt pana­sza tanúskodik. /II/ Az eredeti lakosság és a telepesek közötti viszony nem volt problémamentes. A telepesek komoly állami támoga­tást kaptak és olyan előnyöket élveztek, amilyenek az ere­deti lakosokat nem illették meg. Ezen okból valószínű, hogy köztük ellenszenv létezett. A helybéliek nem jó szem­mel nézték némely kolonista könnyelmű viszonyát a csak­nem ingyen kapott földhöz. A telepesek viszont jobb életfel­tételeket vártak az újhazától. Szinte lépten-nyomon talál­koztak környezetük ellenségeskedésével és a hatóságok „meg nem értésével". Annak ellenére, hogy a telepesek nem értettek egyet a már idézett panasz kivizsgálásánál a magyar gazdák tanúvallomásával, el kell mondani, hogy az utóbbiak elfogulatlanságát bizonyítja, hogy a vizsgálat so­rán azt is elmondták, hogy néhány „új gazda", Kellner Mik­lós, Escher János, Schvaitzer József, Kuzman György, Jung Peter és Kett Ádám, /12/ jól gazdálkodik és ért a föld­műveléshez. A kolonistákat a hatóságok segítsége ellené­re a sors gyakran nehéz helyzetbe hozta. Pl. 1799 őszén jégverés érte a határt, s mind elverte a következő évi ter­mést. A kolonisták ezért 1800-ban vetőmagért és kenyér­re való búzáért folyamodtak a hatósághoz. /13/ Gyakran kölcsönöket voltak kénytelenek felvenni. Leginkább a ma­gyardiószegi hitközséghez fordultak kölcsönért, ahol azon-107

Next

/
Thumbnails
Contents