Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
Jelen és jövő. Modellértékű kutatások ismertetése - Vári András: Többnemzetiségű kistérségek a visegrádi országok határain - a kutatás lehetőésgei és az MTA Kisebbségkutató Intézet tervei
Többnemzetiségű kistérségek a visegrádi országok határain... még ennél is újabb dolgokat pedig teljességgel kirekesztik látókörükből.2 Míg a mai néprajzosoknak az interetnikus viszonyokra alkalmazott komplex szemléletét a társtudományok is elfogadják, és csak időbeli önkorlátozásukkal zárták ki magukat az itt fölvetett kérdés, határ és etnikum megválaszolásából, a jelentős tömegű publikációt fölmutató társadalomföldrajzzal szemben a diszciplína szemléletmódját érintő elégedetlenség is érezhető. Talán maga választotta feladataiból, talán hagyományaiból adódóan a társadalomföldrajzban van némi tendencia arra, hogy a határokkal, mint a tér objektív tulajdonságaival vessen számot, túl kevés figyelmet fordítva a térhasználat és így a határ mentén zajló közösségi életrendek komplex társadalmi meghatározottságaira. Szempontunkra, a határok és etnikumok kölcsönhatására a társadalomgeográfia eredményei csak korlátozottan használhatók, noha e gyorsan reagáló diszciplína már korán felfedezte a leomló határok mentén létrejövő új térszerveződéseket - 1995-re például már megvizsgálta a Bécs-Pozsony-Győr háromszög integrációs lehetőségeit. Nem feladata azonban, hogy a gazdasági-társadalmi terek újjárendeződéseinek társadalmi identitásra gyakorolt bármely hatásával foglalkozzon. A témát recenzálók tehát hiányérzetekről számolnak be és úgy vélem, nem alaptalanul. A határmenti kisebbségi területek ugyanis a kutatás szempontjából komoly és egyelőre, az utóbbi évtizedben teljesen még meg nem válaszolt kihívást jelentenek. Hiszen a határokat szemlélve mostanában egy hosszú távú tendencia megfordulásának lehetünk tanúi. Legkésőbb 1920 óta az e területeken egyre erősödő és polgárait egyre szűkebb kordában tartó nemzetállam államhatárainak katonai, közigazgatási, telepítéspolitikai és szimbolikus erősítésével egyszerre mélyítette a megbízhatatlan nemzetiségi polgárait anyaországuktól elválasztó árkot és üzemeltette a határt egyben egy nagyjavító-nevelő intézetként az említett megbízhatatlanok átnevelésére. Most viszont megfordulni látszik a majd évszázados trend. Az országotnépet választó árok vagy betemetődik vagy csak megtanulnak átkecmeregni rajta a népek, de senkit sem riaszt már, senki a derekát nem hajlítja félelmében a "határövezet’’, a “zóna" kényszerítő körülményei között. Sőt, a közlekedési 84
