Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)

Jelen és jövő. Modellértékű kutatások ismertetése - Bakó Boglárka: Lokális identitás és ineretnikus kapcsolatok a Kárpát-medencei kisebbségi magyar közösségek tudatában

Lokális identitás és interetnikus kapcsolatok... szempontrendszer annak kutatására irányult, hogy újabb ke­letű vagy több generációs együttélés van-e az adott települé­sen. Mindkét esetben feltárták az együtt élő etnikumok ará­nyának változását és ennek hatását a közösségek minden­napi életére. Mélyinterjúk és strukturált interjúk segítségével felmérték az etnikumok közti informális kapcsolatrendszert, azaz a házassági, a komasági, a baráti, valamint a politikai, a kulturális, illetve a gazdasági kapcsolatokat, és az ezekben bekövetkező újabb változásokat, változtatásokat. Másrészt az interetnikus kapcsolatrendszert a kutatók megvizsgálták az „együttélés viszonyai" alapján is. Ebben az esetben feltárták a nemzetiségi egymás mellett élés hi­erarchikus vagy egyensúlyi rendszerét, a viszonyok változá­sát, a változás okait és esetleges következményeit. A tele­pülések belső vezetésének esetleges átalakulását, a kultu­rális vezető szerepek egyensúlyának megbomlását ezen változások tükrében kutatták. Ennek rendszerében vizsgál­ták meg az etnikai feszültség forrásait és okait is. Az interetnikus kapcsolatrendszer kutatásának egyik sarkala­tos pontja volt az etnikumok „másikról" való gondolkodási rendszerének feltárása, toposzainak, közhelyeinek és jel­lemző történeteinek megismerése. Az interetnikus kapcso­latrendszer vizsgálatának szempontjából fontos szerepe volt a sztereotípiáknak. A „másik” sztereotipizálása jelen­tősen utalt az etnikai identitásra, hiszen a sztereotípiák az identitás - F. Barth megfogalmazása szerint1 - „kulturális címkéi”, melyek jelentősen megkönnyíthetik a csoportok elkülönítését, kapcsolatait és érintkezését. Egy közösség, csoport identitása önmaga által „kivá­lasztott" és alakított, a kutató ezt csupán közvetítheti, leír­hatja, elemezheti, de meghatározni, „megmondani" nem tudja.2 A lokális identitás kutatás kiemelt célja az etnikai identitás épülésének-működésének, történeti, lokális kötő­désének megragadása és mikro-régiókon belüli összeha­sonlítása volt. A lokális identitás kutatása a nemzetiségi kapcsolatrendszer feltérképezésével indult. A vizsgálat töb­bek között arra az elméletre is támaszkodott3, miszerint az identitás nem eleve „adott” dolog, hanem - többek közt - más etnikumokkal való interakció folyamatában építődik, alakul. Az etnikai identitás annak tudatosítása a közösség tagjaiban, hogy a saját etnikum és „mások" között határ húzódik. Emiatt válik fontossá az összetartozás érzésének kialakítása. Mindemellett az identitás vizsgálata egy kultú­75

Next

/
Thumbnails
Contents