Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)
A humán tudományok és a tudományos műhelyek szerepe a nemzeti kisebbségek társadalmi és kulturális életében - Biró A. Zoltán: A szakmai kapcsolatok intézményesítésének lehetőségeiről (határon túli szempontból)
A szakmai kapcsolatok intézményesítésének lehetőségeiről Talán első hallásra furcsának hangzik, de azt kell mondanunk, hogy az etnikai kisebbséghez tartozó kutató a nemzeti és a regionális/etnikai léptékű tudománypolitikák szintjén hátrányos helyzetben van. Nem az okozza a gondot, hogy ő maga egyik vagy másik nemzethez tartozik. (Bár erre is bőven volt példa, különösen 1989 előtt). A gondot lényegében az okozza, ha olyan etnikai, regionális kisebbséghez tartozik, amelynek vannak sajátnak tekintett megoldandó feladatai. A kisebbség vagy egy régió úgy véli, hogy például van saját történelme, vannak saját demográfiai folyamatai, a kisebbség által lakott területnek vannak - saját szemszögből nézve - égetően fontos környezetvédelmi problémái. A példák még sorolhatók. Okkal tehető fel a kérdés: melyik tudománypolitikának érdeke az, hogy - teszem azt - a Csíki mikrorégió történelmével, gazdasági folyamataival, tájpotenciáljával, demográfiai trendjeivel kutatók foglalkozzanak? Amennyiben elfogad juk azt, hogy egy etnikai kisebbségnek, egy régiónak lehetnek saját maga által megfogalmazott, válaszra váró problémái, akkor nyilvánvaló, hogy maga az etnikum, maga a régió az egyetlen igazi érdekelt abban, hogy kérdéseire választ kapjon. A nemzeti tudománypolitika eleve más kérdéseket tesz fel, más megoldandó problémákat körvonalaz még akkor is, ha ugyanerre az etnikumra, régióra vonatkoztatva vet fel kérdéseket. Nyilvánvalóan így van ez például olyan területeken, amelyek a tudományos eredmények révén a társadalmi reflexió növelését is célozzák (pl. a társadalomtudományok sokféle ágazata, a környezettudományok egész sora stb.), de így van ez az innovációs programok, fejlesztési tervek kidolgozását támogató kutatások esetében is. Tulajdonképpen ezen a ponton képződnek a gondok. Ha egy etnikumnak, egy régiónak vannak megoldásra váró sajátnak érzett problémái, akkor nyilván saját magának kellene kidolgoznia azt a cselekvési politikát, s kialakítania azt a rendszert, amelynek segítségével kidolgozhatja az adekvát programokat, majd pedig megfogalmazhatja az adekvát válaszokat. Ha teszem azt a Székelyföld demográfiájának alakulása, tájpotenciáljának jellemzése, történetének megírása fontosnak, hasznosnak mutatkozik, akkor valakinek ki kell alakítania, működtetnie kell azt a saját problémákra szabott kutatói intézményrendszert, amely megoldhatja a feladatokat. 46
