Tóth Károly (szerk.): Ezredforduló. A tudomány jelene és jövője a kisebbségben élő közösségek életében c. konferencia előadásai - Nostra Tempora 3. (Dunaszerdahely, 2001)

Jelen és jövő. Modellértékű kutatások ismertetése - Papp Richárd: Vallás és indentitás a Vajdaságban: egy társadalomtudományi kísérletről

Vallás és identitás a Vajdaságban...

sem tanítottak évtizedeken keresztül csak a hittanokon és a katekizációkon."

így érthetővé válik gondolatkörünk első interjúrészlete, hiszen a múltban, a legtöbb közösségben, illetve ma is számottevő esetben az egyház jelenti „kizárólagosan" azt a mikrotársadalmi környezetet, ahol a hitélet és a hittanoktatás során a magyar közösség gyakorolhatja anyanyelvét.4 Ahol nincs - egyik beszélgetőtársam szavaival - „rákényszerítve arra, hogy szerbül is kelljen beszélnie” valakivel. „Ez ott tiszta magyar hely. Sok ember még a szomszédjával, sőt még a családjában is szerbül kell szólnia. Soha nem tudhassa. A templomban vagy a hittanon viszont garantáltan tiszta magyarul fogsz beszélni” - foglalta össze ugyanezt egyik interjúalanyom.

Az előző interjúkban van még egy igen fontos mozzanat. A hitoktató ugyanis a nyelvi korrekció mellett, a „szlavizmus leküzdéseként" említette - a nyelvvel összefüggésben - a „gondolkodás kijavítását” is. A hittanórák ennek megfelelően nem csupán az anyanyelvi oktatás színterei, hanem természetesen a vallási ismeretek továbbadása mellett a „teljes" saját kultúra környezetét is biztosítják.

Az elmúlt politikai rendszer miatt a hitoktatás is kiszorult a társadalom nyilvános szférájából (természetesen ez is másként történt falun és városon, erről a következő fejezetben lesz részletesen szó), így a templomok saját terében, a vallási kultúra átadásának „védett" környezetében történt. Ebben a környezetben így - az előbb idézett beszélgetőtársam szavaival - „tisztán” hagyományozódhatott tovább a „nemzeti" kultúra értékrendszere és ismerete a magyar történelem, irodalom, nyelv stb. a vallási tanítások mellett. Ennek hatására a saját környezet „védelme” okán tiltakoznak a kisebbségi egyházak képviselői közül néhányan az állami iskolákba „visszakerülő" hitoktatás kezdeményezései ellen.

Az egyik zentai pap - akinek az elmúlt időszakban is miden évben több tucat gyermek járt minden hittanos évfolyamába - így vélekedik erről: „Egyesek nagyon küzdenek azért, hogy a hittan bekerüljön az iskolába, mi meg törtetünk azért, hogy ne kerüljön be, hanem felekezeti iskola lehessen. Ezekben a vallás és ideológia nélküli iskolákban a vallás egy kakukktojás lenne, egy idegen test, ami több problémát hozna, mint hasznot. A plébániai hitoktatás pe-160