Petőcz Kálmán: Választások és felosztások - Nostra Tempora 1. (Dunaszerdahely, 1998)
A demokratikus választási rendszer alapjai
Petöcz Kálmán A bemutatott rendszer néha ahhoz is vezethet, hogy az a párt, amely a szavazatok összességéből kevesebb szavazatot szerez, mint a sorrendben második, a legtöbb mandátumot kapja. Az újkori brit történelemben ez már kétszer megtörtént - 1951- ben a konzervatívok alakítottak kormányt annak ellenére, hogy a munkáspárt összességében több szavazatot szerzett, 1974-ben viszont fordítva történt (a konzervatívok 37,9% szavazattal 297 mandátumot szereztek, míg a munkáspárt 37,1% szavazattal 301 mandátumot). A brit modellről néha az a tévhit járja, hogy ötvözi az egyéniségek választásának elvét a pártérdekekkel. Valójában - habár az egyéniség elve erősen jelen van - de facto pártok közötti választásról van szó. A két fő párt mindegyikének megvannak a regionális bástyái, ahol az eredmények voltaképpen évtizedekig nem változnak. A „csata" tulajdonképpen a döntetlen arányú körzetekben zajlik. A liberális demokraták esélyei is a regionális bástyák kiépítésében rejlenek. Néhány ilyen bástyát sikerült az utóbbi időben kiépíteniük Délnyugat-Angliában. Ennek köszönhetik elsősorban, hogy bár összességében a szavazataik száma némileg csökkent, több mandátumot szereztek, mint azelőtt. Az 1997-es parlamenti választások azért mégis sajátosak voltak azáltal, hogy a munkáspárt „betört” sok konzervatív területi bástyába, és alapjában véve elsöprő győzelmet aratott. Ezt legjobban az 1987-es és 1997-es választások összehasonlítása szemlélteti. Mindkét esetben a leadott szavazatok aránya abszolút értékben az egyik vagy másik párt javára nagyobbára egyforma volt: 1987-ben 42,3% szemben 74
