Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)

Tanulmányok - Nyelvmenedzselés

Gondolatok a nyelvi purizmusról

575

rejtett formában sugalmaz negatív értékelést a tankönyv, mint ahogyan az a következő, egyik tankönyvünkben szereplő feladatból kitűnik: „Mi a véleményetek a következő típusú mondatokról: Nem-e láttad valahol azt a könyvet?" Csak ismételni tudom, hogy a kérdés ilyen megfogalmazásban bizony negatív értékelésként értelmezhető, szinte szuggerálja azt a választ, hogy ezek a mondatok rosszak. Valójában azonban a helyzet az, hogy benne az -e kérdőszócska nem a köznyelv normájának megfelelő helyen van, ám mindennapi életünkben azt is tapasztalhatjuk, hogy e mondat bizonyos helyzetekben tökéletesen betölti kommunikációs funkcióját, tehát a beszédhelyzetből kiszakítva nem lehet jónak vagy rossznak mondani.

Hasonló vonatkozik a következő, Cs. Nagy által kiemelt megállapításra is: „Léteznek nyelvünkben a következő igealakok? Mondjátok őket helyesen! mosakodnák, játszadoznák, alhatnák, híznák, aggódnák". A kérdés itt is azt szuggerálja, hogy ezek az igealakok a magyar nyelvben nem léteznek, vagy ha esetleg mégis, akkor rosszak. E feladatokat elolvasó diák esetleg azt a következtetést vonhatja le magának, hogy mivel ezek az igealakok az ő beszédében előfordulnak, sőt legközelebbi környezetében is gyakran hallja őket; ő, s közvetlen környezetében még sokan, rosszul beszélnek. Pedig nem így van. Azok a beszélők, akik a fenti nyelvi elemeket használják, nem rosszul, csupán nem a köz-, ill. irodalmi nyelv normáinak megfelelően beszélnek. A mai modem szociolingvisztikai szakirodalomban a fenti nyelvi elemeket nyelvi változóknak nevezik. Ezt a fogalmat W. Labov alakította ki, hogy lehetővé tegye a nyelvi változatosság leírását. Magának a változónak a fogalmát a Lanstyák István- Szabómihály Gizella szerzőpáros így határozza meg nyelvi változókkal foglalkozó könyvében: „Nyelvi változónak a szociolingvisztikai irodalom William Labov nyomán az olyan jelenségeket nevezi, amelyek nyelvileg többféleképpen valósulhatnak meg. Az azonos funkciójú, ill. jelentésű megvalósulásokat az adott változó változatainak nevezzük. Az egyes változatok szociolingvisztikai szempontból ritkán egyenrangúak, inkább a formális-informális, szuperstandard—standard-szubstandard, »magyaros«-»magyartalan«, standard-nyelvjárási (vagy helyesebben: területi kötöttség nélküli-területi kötöttségű), közhasználatú- rétegnyelvi stb. kontinuumok különböző pontjain helyezkednek el.” (Lanstyák-Szabómihály 1997: 15-16)

E nyelvi változóknak tehát egyik változata sem jó vagy rossz önmagában, hanem használatukat aszerint lehet értékelni, hogy kik, hol, milyen beszédhelyzetben használják. A nyelvi változók a nyelv rétegződésének kérdésével állnak szoros kapcsolatban, mely a méltán híres Prágai Nyelvészkor érdeklődésének már a 30- as években is egyik központi tárgya volt. Érdemes felidézni a Prágai Kör haladó szellemű nyelvészeti felfogását, ahogy például a standard nyelv stabilitására, vagyis a változásokhoz való viszonyára, összeegyeztethetőségére tekintett: „az irodalmi nyelv stabilitásának rugalmasnak kell lennie. S ha valaki ellenvetné, hogy ezzel a követelménnyel lehetetlenné válik a helyes úzus (nyelvszokás) szabatos tudományos meghatározása, egyetértek; de hozzáteszem azt is, hogy nem lehet merev tudományos béklyóba verni semmilyen élő nyelvet sem. A nyelvi praxist mindig nagyon komplikált, különféle erőhatások együttese eredményezte s eredményezi, és a nyelvészeknek meg kell elégedniük azzal, hogyha legalább egy kicsit is sikerül érvényesíteniük pallérozó befolyásukat”1 (Havránek-Weingart 1932: 30). E felfogásnak megfelelően a standard vagy köz- és irodalmi nyelv a nemzeti nyelvnek elsősorban a

1 Saját fordításomban. Az eredeti szöveg: ’’stabilita spisovného jazyka musí být pružná. Namítne-li nëkdo, že se tímto požadavkem znemožňuje presné vedecké stanovení správného usu, souhlasím, ale pfidávám, že do pevných vedeckých otéží se nedá zapfáhnout žádný živý jazyk. Jazyková praxe je a vždy byla výsledkem velmi komplikované součinnosti ražných sil a linguisté musí být spokojeni, podaŕí-li se jim alespoň trochu uplatnit svuj tŕíbící vliv.”