Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvmenedzselés
576 Simon Szabolcs közélet szempontjából fontos változata, bizonyos értelemben azonban egyfajta műnyelv, mely kiemelt helyzetben van, s nagy tekin - téllyel rendelkezik. Ezen, pontosabban egy ehhez közeli változaton folyik az iskolai oktatás is, mely változatot Lanstyák István nyomán közvelegesnek jellemezhetünk, mivel, ahogyan a többi nyelvváltozat, vegytiszta formában ez sem létezik. A nyelvváltozatok közveleges jellegéről Lanstyák Istvánnak épp a hazai Katedrában jelent meg a Közve leg című írása. Itt olvashatjuk a következő, megfontolásra érdemes gondolatokat is: „Az iskola eddig csak arra tett kísérletet, hogy a diákokkal elsajátíttassa a standard nyelvváltozat normáját. Ez nagyon jó és fontos dolog, ám önmagában kevés. Legalább annyira fontos, hogy olyan nyelvi ismeretekkel vértezze föl őket, melyeknek alapján képesek lesznek megítélni, mikor milyen normasértést engedhetnek meg maguknak. De miért van erre egyáltalán szükség, miért kell a szabályok mellé megtanulni még a szabálysértés szabályait is? Nem volna okosabb az ehhez szükséges időt és energiát inkább a »helyes magyar beszéd« megtanítására fordítani? Amennyiben a helyes magyar beszéden pusztán a standard nyelvváltozat szabályainak gépies alkalmazását értjük, válaszunk határozott NEM. Többek között azért nem, mert minden nyelv szükségszerűen változik, a nyelvi változás pedig - ebben a vonatkozásban legalábbis — nem más, mint apró szabálysértések végtelen sorozata. A vak szabálykövetés a nyelv megmerevedéséhez, fejlődésképtelenné válásához vezetne. (Szerencsére ettől egyáltalán nem kell tartanunk, mert ilyen szabálykövetés csak a nyelvőrök vágyálmaiban létezik.)” (Lanstyák 1996: 15) Az a tény azonban, hogy a standard privilegizált nyelv és az oktatás is ezen folyik, semmiképpen sem jelenti azt, hogy a többi nyelvváltozatot, a nemstandardokat, ha tetszik szub - standard változatokat semmisnek, nem létezőnek vagy esetleg rossznak tartsuk - márpedig a tankönyvi megfogalmazások, ahogy a fenti példákból is kitűnik, sok esetben ezt sugallják. S itt egyáltalán nem áll szándékomban elmarasztalni a tankönyvek szerzőit, hiszen ők az akkori magyar nyelvészetben uralkodó felfogásnak megfelelően dolgozták ki a tankönyveket, kritikai megjegyzéseim tehát nem az ő bírálatukat jelenti. A tankönyveinkben tükröződő nyelvszemlélet azonban vitathatatlanul elavult. Noha ennek az írásnak nem lehet célja az újabb magyarnyelv-tankönyv (Kovács 1997) elemzése, téljünk ki néhány megjegyzés erejéig erre a tankönyvre is. A 33. oldalon ezt olvashatjuk: „A beszélő közösség (sic!, ugyanígy előfordul a 36. oldalon is) tagoltságát követi vagy inkább leképezi a nyelvhasználatban mutatkozó tagoltság.” A beszélőközösség, (egybeírva) terminus technicus a szociolingvisztikában, s egy nyelv beszélőinek valamely földrajzi területhez vagy rendszeresen ismétlődő tevékenységhez kötött csoportját érthetjük rajta. Egy nyelv valamennyi beszélőjének összességét „nyelvközösség”-nek nevezzük; főleg az anyanyelvi beszélőkre szokás e műszó használatakor gondolni (vö. Lanstyák 1998d: 114). Pongyolán van megfogalmazva a következő mondat: „A hivatalos stílus a szlovákiai magyarok nyelvhasználatában nagyon ritka, amennyiben néhány műfajban megvalósul, szlovakizmusok terhelik” (Kovács 1997: 170). Jobb lenne így: ...ritkán fordul elő, emellett a „szlovakizmusok terhelik” megfogalmazás kissé egyszerűsítő. Ez alapján kivétel nélkül minden szlovakizmus rontja a stílust. Pedig az ilyen szövegekben vélhetően előfordulnak olyan (főleg) intézménynevek, melyek ugyan szlovák megfelelőik tükörfordításai, mégis köznyelviek, például Szlovák Nemzeti Tanács, alapiskola, politikai szubjektum, grémium, hozzáadottérték-adó, munkahivatal, könyvelési napló, szociális biztosítás, községi vagy városi hivatal, szociális minisztérium (vö. Simon 1998). Nemcsak e példának felhozott és egyéb hibák - melyek előfordulásának nagy részében a „nyomda ördöge” a ludas - rontják a könyv minőségét. Gond emellett az is, hogy szemléletmódját tekintve nem sokban haladta meg az elődjét, így a nyelvhasználatot sokszor túlságo
