Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvmenedzselés
574 Simon Szabolcs Elkeseredett nyelvi viták folytak például Görögországban is a nemzeti standard kialakulását illetően. A nyelvhasználat körüli viták 1780-ban kezdődtek, s egyik kiváltó okuk a Törökországgal szembeni függetlenségi mozgalom fellendülése volt. Az egymással versengő katharevusza és dimotiki standardnak tekinthető nyelvváltozatok közül a nagy tekintélyű katharevusza purista volt, az ezzel szemben álló dimotiki, népies „közönséges”. A katharevuszát Görögország klasszikus múltjával, a hellenizmussal társították, míg a dimotikit a demokráciával, a köztársasággal és a modem görög azonosságtudattal. „A katharevusza támogatói az ókori Görögország dicsőségét azzal akarták visszaállítani, hogy a görög nyelvet megfosztják minden »romlottságtól« és »szennytől«, különösképpen attól a nagy tömegű török kölcsönszótól, mely a négy évszázados török megszállás alatt került a görögbe” (Tmdgill 1996: 7-8). E föntebb említett időszakokat valóban szélsőséges purizmus s az ellenük folytatott harc jellemezte. Lecsengésükkel s a viszonylagos egyensúly helyreállásával azonban a purizmus mint jelenség nem szűnt meg teljesen semelyik említett nyelvben sem, igaz, kevésbé szélsőséges formában, mint korábban, de tovább élt. Tágabban értelmezve a purista szemléletmódot s kissé leegyszerűsítve, a következő tulajdonságokkal jellemezhetjük: a) az idegen és általában az új nyelvi elemekkel szemben tanúsított intolerancia, főleg az olyanokkal szemben, melyek nem szabályos képződmények, ill. nem illeszkednek be szabályosan a nyelvrendszerbe; b) a nyelvváltozatok iránti érzéketlenség (a puristák egyedüli helyes nyelvváltozatnak az irodalmi és köznyelvet, főleg régebbi formájukban, valamint a nyelvjárásokat fogadják el). A purizmus megnyilvánulásának „lelőhelyei” közül nem hiányzanak magyartankönyveink sem, sőt még az újabb nyelvészeti szakirodalom egy részéből is említhetünk példát. „A régebbi évtizedekben a nyelvművelő szakirodalomnak szinte állandó, divatos sajtónyelvi szóval »örökzöld« témája volt az idegen szavak elleni küzdelem, illetve azok használatának megítélése. [...] A régi időkben a latin, majd később a német szavak betolakodásától kellett védeni nyelvünk tisztaságát, az elmúlt négy évtizedben pedig az orosz nyelv hatása volt megfigyelhető. Bár ehhez hozzá kell fűznünk, hogy az orosz nyelvből kevés szót vettünk át, inkább az oroszos szerkezetek, tükörszók kerültek be a magyar nyelvbe, elsősorban a mozgalmi, hivatali és a közéleti stílusba. A rendszerváltás óta pedig számos nemzetközi, különösen angol kifejezés tűnt fel főként a sajtó, a kereskedelem, a tudomány és a közgazdaság nyelvében. A betolakodó idegen szavak özönével valahogy nincs arányban napjainkban a nyelvművelő szakirodalom tiltakozása, inkább csak az ismeretterjesztő cikkek, a napilapok nyelvi rovatai foglalkoznak ezzel a témakörrel” (Szüts 1993: 435). Ebben a szakirodalmi idézetben - a szituációra való tekintet nélkül - az idegen szavak használata elleni tiltakozás iskolapéldáját láthatjuk. A szóhasználatból („betolakodó”) is látszik az értékítélet, amely nem tesz különbséget még az ún. fölösleges és szükséges idegen elemek között sem, noha még ez a megkülönböztetés sem helytálló. A Katedra című szlovákiai magyar szaklap egy korábbi számában Cs. Nagy Lajos (1997a) a Csemicskó István és Váradi Tamás (1996) szerkesztette Kisebbségi magyar iskolai nyelvhasználat című kötetről írt recenziójában egyebek mellett kifogást emelt néhány általam felvetett — a tankönyvi gyakorlatokban szereplő nyelvi elem használatát és tankönyvbeli minősítését érintő - kérdéssel kapcsolatban is. Cs. Nagy Lajos említett cikkében és más helyen is (1997b) elsősorban azt kifogásolta, hogy a tankönyveinkben megjelenő nyelvváltozatokról szóló tanulmányomban (Simon 1996) helytelenítem a nyelvművelésnek a tankönyvekben érvényesített szemléletét (vő. Cs. Nagy 1997a: 12). A cikkben valójában a nyelvi purizmus megnyilvánulásait kifogásoltam. Cs. Nagy Lajos például kommentár nélkül kiemeli írásomból azt a megállapítást, hogy bizonyos nyelvváltozatokkal szemben nem ritkán
