Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvmenedzselés
A nyelvi menedzselés lehetséges szerepe a magyar nyelvalakításban 553 gek használatát és a kódváltást a beszélők „kényelemszeretetével”, „igénytelenségével” magyarázták, a megoldást pedig leginkább a beszélők nyelvi tudatának, tudatosságának emelésében, a nyelvi ismeretterjesztésben látták. Ha azonban egy dokumentumon az olvasható, hogy Platobný výmer (fizetési meghagyás), a fenti módszerrel aligha lehet elérni, hogy egy hivatalnok ne azt mondja az ügyfélnek: A platobný výmert egy hónapja postán küldtük el. Ily módon ugyanis mind a hivatalnok, mind az ügyfél számára egyértelmű, milyen iratról van szó; lehet, hogy nem is tudják, hogyan kellene ezt magyarul mondani; ha a szóban forgó dokumentum megnevezésével nyelvművelő írás foglalkozott is, nem biztos, hogy azt olvasták, vagy ha olvasták is éppen, lehet, hogy már elfelejtették stb. A szlovák szó, kifejezés választása tehát az interakció résztvevői által az egyértelműség vagy a nyelvi hiány kiküszöbölése végett alkalmazott nyelvi menedzselési stratégia. Az említett irat magyar nyelven való említésének akkor van esélye, ha a magyar megnevezéssel a hivatalnok és az ügyfél is rendszeresen találkozik, azt megjegyzik; optimális esetben az irat kétnyelvű vagy csak magyar szövegezésű. Ehhez azonban az szükséges, hogy jogszabály írja elő vagy engedje meg a magyar nyelvű iratok alkalmazását az adott hivatalban. A kidolgozott akciótervek sikeressége szempontjából rendkívül fontos a hatalmi viszonyok jelentőségének a felismerése; kisebbségi helyzetben például azért nehéz klasszikus értelemben vett nyelvtervezést folytatni, mert a kisebbségi nyelvészek két szempontból is alárendelt helyzetben vannak: egyrészt a többségi nemzettel és nyelvészekkel szemben - ugyanis a többségi állami nyelvpolitika óhatatlanul behatárolja a kisebbségi szervezett nyelvfejlesztés, nyelvtervezés mozgásterét -, másrészt a saját anyanemzetével és az anyaországi „nyelvtervezőkkel” szemben, tudniillik ezek az adott nemzeti nyelvre vonatkozóan hoznak nyelvtervezési döntéseket, ezek meghozatalakor azonban a kisebbségi közösség(ek) sajátos helyzetét és problémáit általában nem veszik figyelembe. Mindez a kisebbségi helyzetben élők számára csak nehezen megoldható nyelvi problémákat eredményezhet. A jogszabályi eredetű, ill. a presztízs következtében kialakuló domináns helyzet következménye jól illusztrálható a magyar helységnevek szlovákiai standardizálásával kapcsolatos problémán. A Szlovákiában 1994-ben elfogadott ún. táblatörvény értelmében a település elejét és végét jelző közúti jelzőtáblán kisebbségi nyelven is megjelölik az adott települést, ha ott az adott kisebbség számaránya eléri a 20%-ot. A törvény mellékletében olvasható a hivatalos kisebbségi helységnévjegyzék. A szabályozásba tudtunkkal nem vontak be szlovákiai magyar nyelvészeket, a szlovák szakemberekből álló ad hoc terminológiai bizottság véleményét pedig az az első világháború utáni csehszlovák névrendezéskor is érvényesülő ideológia határozta meg, amely a kiegyezés utáni, magyarosítónak minősített politika és általában a történelmi Magyarország elutasításán alapult, ezért is ellenezték a szlovák nyelvészek és történészek az egész Magyar Királyság területére tekintettel megállapított előtagokat (elsősorban a megyeneveket) tartalmazó neveket. A szlovák terminológiai bizottság javaslata elfogadhatatlan volt a magyar pártok számára, ezért a jegyzék végleges formáját a politikai egyeztetések során nyerte el (1. Zalabai szerk. 1995: 199-201). A kompromiszszumok eredményeként a megyenevet tartalmazó előtagot nagyrészt törölték, több esetben azonban megmaradt a tájegységnévként értelmezhető Csallóköz-, Gömör- és Hont- előtag. A folyónévi előtagot néhány esetben meghagyták, máskor viszont nem, pl. Vágkirályfa, de Farkasd (korábban: Vágfarkasd), néhol pedig az írásmód változott (pl. Mucsény —» Mucsiny; Szőllőske —► Szőlőske). Mindezek következtében a jegyzékben szereplő magyar településneveknek mintegy az egyötöde nem egyezik a legutolsó magyar törzskönyvezéskor megállapított névvel.
