Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvmenedzselés
552 Szabómihály Gizella és az általában intézményhez köthető szervezettet (bővebben 1. Nekvapil 2003b: 5). Továbbá nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy egyrészt a nyelvészek beszélők is egyben, s ezért a kommunikáció során maguk is kerülnek olyan helyzetbe, hogy valamilyen nyelvi problémát kell megoldaniuk, másrészt pedig nyelvi problémáikkal egyéb beszélők fordulnak hozzájuk (1. pl. a közönségszolgálatok tevékenységét). 3. A NYELVI MENEDZSELÉS ELMÉLETE ÉS A KISEBBSÉGI NYELVI PROBLÉMÁK Miért tartom hasznosnak és továbbgondolandónak ezt az elméletet? Elsősorban is azért, mert gyakorlatorientált, a valós folyamatokat a maguk összetettségében és olykor ellentmondásosságában ábrázolja, különösen fontos például az, hogy az ún. laikus beszélők nyelvi értékelő tevékenysége is helyet kap benne. A nyelvtervezést és a nyelvművelést ugyanis nyelvészek által végzett tevékenységnek tartjuk, az utóbbi esetében használatos ugyan a „laikus nyelvművelő” kifejezés is, ezzel azonban olyan nem nyelvészeti végzettségű személyt nevezünk meg, aki valamilyen nyilvános fórumon nyelvi kérdésben megnyilatkozik (1. Kontra 2005). A nyelvi menedzselés elméletébe azonban nem csak az ilyen esetek „fémek be”, hanem az olyan szituációk is, amelyek esetleg a nyilvánosság teljes kizárásával, két ember között zajlanak. Ezek hatása eltérő lehet, a sok egyedi interakciót vizsgálva azonban megállapítható, mit tartanak nyelvi problémának a laikus nyelvhasználók, negatívan értékelik-e azt, szükségesnek tartják-e valamiféle akcióterv kidolgozását stb. így például a szlovákiai magyar beszélők a sikeres kommunikáció érdekében a nyilvánvalóan szlovák elemek jelenlétét (kódváltás, direkt kölcsönszavak) a beszélt nyelvben tolerálják8, írásban viszont ezeknek csak egyes típusai fordulhatnak elő (pl. intézmények és pártok nevének rövidítése, sportklubok neve). A szlovák hatás egyéb eseteit (pl. közvetett kölcsönszók, gyakorisági eltérések) azonban a szlovákiai magyarok még írásban sem tartják normasértésnek, sőt általában nem is ismerik fel őket9. Az átlagos szlovákiai magyar beszélő számára tehát ezek a „rejtett” kontaktusjelenségek nem jelentkeznek nyelvi problémaként, ezért is kevés az esélye annak, hogy a hagyományos nyelvművelői módszerekkel (pl. nyelvművelő cikkel, nyelvművelő kéziszótárral) a szokásos nyelvhasználat megváltoztatása elérhető volna, azaz a kontaktusjelenség helyett (pl. munkatöltet, a szí. pracovná náplň alapján kialakult tükörszó) el lehetne terjeszteni a magyarországi standard szót, kifejezést (a példaként említett szó helyett a munkaköri leírás-t). Az eddigi szlovákiai magyar nyelvművelés „hatástalanságának”10 egy másik okára mutat rá az a felismerés, hogy a nyelvi problémák megoldásának általában előfeltétele a kapcsolódó kommunikációs és társadalmi problémák figyelembevétele. A szlovákiai magyar nyelvművelők a szlovák hatást mutató kontaktusjelensé-8. Nyelvészek jelenlétében természetesen nem ritka az ilyesfajta mentegetőzés: mi már csak így mondjuk. 9. Az empirikus kutatások (1. pl. Lanstyák-Simon-Szabómihály 1998) is azt támasztják alá, hogy a magyar elemekből álló lexikális egységeket még a művelt beszélők sem helytelenítik. Az említett kutatásban több mint száz kölcsönszó és interferenciajelenség elfogadottságát vizsgáltuk, s megállapítottuk, hogy a magyar középiskolát végzett, zömmel diplomás adatközlők a magyar eredetű kontakusjelenségeknek az 57,1%-át elfogadták, s csak 14,3%-át helytelenítették egyértelműen (Lanstyák-Simon-Szabómihály 1998: 71). 10. Az idézőjel alkalmazásával azt kívántam jelezni, hogy nyelvművelésünk hatékonyságáról csupán szubjektív véleményünk lehet. Nem tudjuk ugyanis, milyen volt a szlovákiai magyarság egyes rétegeinek valós nyelvhasználata (általában, illetve a regiszterek szerinti bontásban) például húsz éve, és hogy a nyelvművelés hatására változott-e és milyen mértékben. Tény viszont, hogy a nyelvművelők által évtizedek óta kárhoztatott lexikális elemekre folyamatosan van adatunk írott szövegekből, így a sajtóból is (ilyenek az iskolázás, tanítónap, brigád, metropolisz stb.), mindez arra utal, hogy a beszélők ezeket az elemeket nem minősítik normasértésnek.
