Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nevek és névhasználat
SZABÓMIHÁLY GIZELLA VARIABILITÁS A HELYSÉGNEVEK KÖRÉBEN - OKOK ÉS MEGOLDÁSI LEHETŐSÉGEK I. BEVEZETÉS A helységnevek a hatóságilag szabályozott tulajdonnevek közé tartoznak: egy-egy adott országban meghatározott nemzeti hatóság feladatkörébe tartozik a települések és településrészek hivatalos nevének a megállapítása. A település nevét a helységnévtárakban rögzítik, ez biztosítja az íráskép állandóságát, amely a tulajdonnevek - ezen belül a helynevek - fontos jellemzője. A nyelv természetes velejárója a változás, így a helységnevek is változnak, egy-egy adott időszakon belül azonban éppen a hatósági szabályozás, a standardizálás biztosítja tulajdonnév alaki állandóságát. A kisebbségi helységnevek e tekintetben sajátos helyzetűek: sok függ attól, hogy elismerik-e őket hivatalosnak, és van-e olyan testület, amely jogosult ezeket standardizálni. A szlovákiai magyar helységnevek esetében még összetettebb a helyzet: a vonatkozó jelenlegi jogszabályok alapján a szlovák, de a magyar földrajzinév-bizottság feladatai között sem szerepel ezek szabályozása, ennek ellenére mind a két országban van példa erre; s amint látni fogjuk, ezek egymástól függetlenül zajlottak. A múlt század folyamán a mai Szlovákia területén található települések magyar nevének vonatkozásában többször is sor került más-más szempontokat figyelembe vevő névrendezésre. Az egyéb közigazgatási változásokkal együtt mindez oda vezetett, hogy egyazon helységnek esetenként több neve is használatos, eltérő nevek szerepelnek a településnév-azonosító szótárakban, lexikonokban, térképeken és internetes adatbázisokban. Ugyanazt a denotátumot tehát többféle magyar névvel nevezzük meg, ezáltal meggyengül a tulajdonnév alapvető funkciója, az egyedítés és az azonosítás; a denotátum azonosítására egyre inkább csak a többségi nyelvű név alkalmas és használatos. A magyar földrajzi nevek standardizációs kérdéseivel a szlovákiai magyar nyelvtudomány eddig nem foglalkozott. Ennek fő oka talán az volt, hogy az utóbbi évtizedekben a magyar helységneveket hivatalosan nem lehetett használni, a korlátozott nyilvános használatukat lehetővé első jogszabályt és a hozzá kapcsolódó jegyzéket is csak 1994-ben adták ki, mégpedig magyar nyelvészek közreműködése nélkül. A szlovákiai problémák nem egyediek, a rendszerváltozás óta eltelt majdnem két évtizedben hasonló gondokkal szembesült a többi utódállamban élő magyarság is, s a kérdés kezelése is részben hasonló módon történt (Ukrajna vonatkozásában 1. pl. Balogh 1996; Beregszászi 1997, 2004; Erdéllyel kapcsolatban Bartos- Elekes 2002, átfogóan Szabómihály 2007). 2. A TELEPÜLÉSNEVEK STANDARDIZÁLÁSAI 2.1. A magyar településnevek szabályozása a második világháborúig A magyar helységnevek esetében a legfontosabb, máig ható standardizálásra a 19. század
