Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
346 Lanstyák István 27. Mëgyëk ëgy szál tollä, ottan bandukolok magamnak, és azt mondja, hogy (.) nech sa páči, ki van (.) izé papírok, és úgy tartotta a kezibe a sok papírt, tudod, hogy húzzak (...) Mëgyëk ëgy szál tollä, ottan bandukolok magamnak, és azt mondja, hogy (.) tessék, ki van (.) izé papírok, és úgy tartotta a kezibe a sok papírt, tudod, hogy húzzak (...) (Némethová 2001: 31) A 24. szemelvényben a szlovák iskolába járó magyar anyanyelvű diák szlovákul szólítja meg (angolórán) a tanárnőjét, akiről tudja, hogy magyar. A 25. szemelvényben is megszólítást találunk, de ez inkább stíluselem: a „človeče” szó szerinti jelentése ’(te) ember!’ (vocativusban); magyarul ilyen helyzetben férfitársaságban az „öregem!” szót szokták használni hasonló funkcióban (megfelelő hanglejtéssel), itt viszont nők beszélgetnek, ezért adtam vissza jobb híján az „a mindenit!” kifejezéssel, jóllehet ez nem (ál)megszólítás, mint a „človeče", s így a pragmatikai jelentésnek egy másik aspektusát emeli ki. A 26. idézetben köszönés van („dovidenia” ’viszontlátásra’), de ezt is stíluselemként használja az adatközlő, aki arról beszél, hogy az erkélye tele van galambpiszokkal, s az ágyáról épp rálát, de ha behúzza a függönyt, akkor „elbúcsúzhat” a gusztustalan látványtól. A 27. példában átadást kísérő formulát találunk, de ez idézetként van használva. Itt utalhatunk még vissza a 4. szemelvényben található két megnyilatkozáson kívüli kódváltásra, a „ °Ty vole!” és a Hajzli! ” felkiáltásokra. Annak, hogy közvetlen és eredeti jelentésükben használt, kódváltott mondatszókra meglehetősen kevés példánk van, az lehet a magyarázata, hogy az ilyen mondatszók nem nagyon fordulnak elő gyűjtési helyzetben, hiszen a szociolingvisztikai interjúk többsége nem hasonlít túlságosan a „való életből” ismert kötetlen társalgásra, amelyre többek között a mondatszók nagyobb mértékű használata jellemző. Amint a 3. fejezet bevezető részében láttuk, a megnyilatkozáson kívüli kódváltás esetei közé tartozik az ún. beszédtöltelékként funkcionáló módosítószók használata is, például az alábbi mondatokban : 28. Ne hajigáljá, mer oné\ Ne hajigáljá, mer izé\ (Gramma) 29. Izé, už to viem, FACTORY. Izé, már tudom, factory. (Vančóné 1998: 88) 30. Hát, neviem to povedať. Hát, nem tudom megmondani. (Vančóné 1998: 88) A 28. példában a diskurzus elsődleges nyelve a magyar, a 29. és a 30. példában a szlovák. Bázisnyelvről az idézett megnyilatkozások vonatkozásában nem érdemes beszélni, mivel a „bázisnyelvvel” itt nem állítható szembe „vendégnyelv”, a kódváltott szekvenciák ugyanis - lévén hogy megnyilatkozáson kívül állnak - nem vendégnyelvi betétek. A „hát” és az „izé” használata jellemző a Vančóné által vizsgált, szlovák iskolába járó kétnyelvű gyerekekre, olyan jegy, melyre az érintett iskolában számos tanár fölfigyelt (Vančóné 1998: 92). Saját megfigyeléseim arra mutatnak, hogy lehetnek közösségek, ahol a „hát” a szlovákban jövevényszószámba megy. A föntebb említett kategóriákon túl a megnyilatkozáson kívüli kódváltás esetei közé sorolhatunk még más hasonló elemeket is, olyanokat, amelyeket gyakran használunk állandósult szókapcsolatként, megmerevedett kifejezésként. Lehet, hogy ezek egykor hiányos mondatot alkottak, ám ma már olyan gyakran használjuk őket mondatból kiszakítva, hogy nem igényelnek kontextust. Ilyen alább a 31. példában szereplő nezájem ‘nem érdekel’ formula és a 32. példában található viete čo ‘tudja mit’ szemantikailag kiüresedett kérdés: 31. Mostan izé, most amíg ott vótam, kaptam ëgy gyerëktü kávét, mondom, milyen jó, csak hordjátok ide! És ëvëttem, értëd, és nezájem.
