Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)

Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat

322 Lanstyák István A funkcionális meghatározás további hátrá­nya, hogy nem eléggé univerzális, a nem két­nyelvű közösségben élő beszélők egyéni két­nyelvűségére nem alkalmazható. Az a kétnyel­vű szlovákiai magyar például, aki szlovák lakosságú vidékre költözik, s nem használja már rendszeresen anyanyelvét, e meghatározás értelmében egyik napról a másikra egynyelvű­vé válik. Mihelyt azonban visszaköltözik Dél- Szlovákiába, azon nyomban „kétnyelvűsödik”. Ezért célszerűbbnek látszik egyéni szinten azo­kat a beszélőket tekinteni kétnyelvűnek, akik két nyelv használatának képességével rendel­keznek (vö. Štefánik 1996: 136; 2000a: 10, 2000b: 17). Ennek megfelelően pedig egy beszélőközösség akkor minősíthető kétnyelvű­nek, ha tagjainak számottevő része két nyelv használatának képességével rendelkezik. A fentiek értelmében a szlovákiai magyar kisebbség mint közösség kétségtelenül kétnyel­vű, hiszen tagjainak többsége nyilvánvalóan képes két nyelvet használni mindennapi élete során. A közösség kétnyelvűsége még a szlová­kul nem tudókra is befolyást gyakorol. Ez egy­részt abban mutatkozik meg, hogy a magyar egynyelvű beszélők is kétnyelvű kommunikatív kompetenciával rendelkeznek, azaz tudják, milyen színtereken, milyen beszédhelyzetekben szólalhatnak meg magyarul, s milyen színtere­ken, beszédhelyzetben kellene szlovákul beszél­niük. Másrészt a közösség egészének kétnyelvű­ségére utal az is, hogy a magyar egynyelvű beszélők is egy olyan nyelvváltozatot sajátítanak el anyanyelvként és használnak, amelyben szlo­vák eredetű kontaktusjelenségek találhatók. Fontos még megjegyezni, hogy a kétnyelvű közösségekben az egyes nyelvek használata között munkamegosztás van: a nyelvhasználat színtereinek egy részén (főként) az egyik, más színtereken (főként) a másik nyelv van jelen, s ennek függvényében a nyelvek ismeretének mértéke is színterenként változik. Ezért van az, hogy a két nyelv magas szintű ismerete - úgy általában, a nyelvhasználat körülményeitől elvonatkoztatva - a kétnyelvüek többségére egyáltalán nem jellemző. Pedig a laikus embe­rek - még maguk a kétnyelvüek is - rendszerint azt az embert tartják kétnyelvűnek, aki mindkét nyelvet magas szinten beszéli (mert mindkettőt zsenge gyermekkorában sajátította el). Ezt a felfogást vallotta sok nyelvész is egykor, ma azonban már egyetértés van a szakirodalomban arra nézve, hogy az említett eset a kétnyelvű­ségnek csak egy sajátos - nem is túl gyakori - típusát képviseli, a kiegyensúlyozott (balansz) kétnyelvűséget. Ennél jóval gyakoribb a másik eset, az ún. domináns kétnyelvűség. 2.2. Domináns, ill. kiegyensúlyozott kétnyelvűség Domináns kétnyelvűnek általában azt a beszélőt szokták tartani, aki az egyik nyelvet jobban beszéli, mint a másikat; ennek megfele­lően kiegyensúlyozott (balansz) két­nyelvűnek azt a beszélőt tekintik, aki mindkét nyelvét nagyjából egyforma - méghozzá egy­formán magas - szinten beszéli. Ez a meghatá­rozás azonban társasnyelvészeti szempontból túlzottan leegyszerűsítő, hiszen az általában vett nyelv absztrakt, megfoghatatlan fogalom, amelyet legföljebb a valóságban nem létező ún. ideális beszélők birtokolnak; a hús-vér embe - rek mindig valamilyen nyelvváltozatot beszél­nek, vagy még inkább nyelvváltozatok keveré­két, ún. közveleget.4 Hogyan fest hát a domi­4. Aközveleg nem más, mint különféle dialektusok és regiszterek elemeit vegyítő, kevert nyelvváltozat. A beszélt nyel­vi diskurzusok ritkán valósulnak meg „tiszta” formában, azaz úgy, hogy csak azokat a nyelvi elemeket és nyelvtani for­mákat tartalmaznák, amelyek szerves részei az adott helyzetben elvárt dialektusnak, illetve regiszternek. Sokkal jellem­zőbb, hogy valamely dialektus, illetve regiszter dominál ugyan az adott diskurzusban, ám más nyelvváltozatokból is szép számmal kerülnek bele elemek és formák (például az alapvetően standard nyelvi diskurzusba nyelvjárási jelensé­gek vagy szlengszavak). A közvelegesség társasnyelvészeti szempontból az emberi nyelvek egyik legfontosabb tulaj­donsága. Tágabb értelemben közvelegről beszélünk akkor is, ha két különböző nyelv elemei és szabályai keverednek egyetlen diskurzusban; ez a kétnyelvű közveleg. A kódváltásos beszédmód által kétnyelvű közvelegjön létre.

Next

/
Thumbnails
Contents