Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
A kódváltás nyelvtani típusai... 315 sai nemcsak általában véve deviánsak (akkor is, ha éppen nem váltanak kódot), hanem deviáns lehet a kódváltás módja is, s ezért az ilyen diskurzusok alapján csak nagy-nagy óvatossággal fogalmazhatók meg a kódváltás „szabályai”. Az általánosítást nehezítik a beszélők lelki tulajdonságaiban, értelmi képességeiben stb. található egyéni különbségek is. Ha meg akarjuk ismerni a kódváltás különféle nyelvtani típusait, ezek használatának „szabályait”, nem tekinthetünk el a kódváltás indítékától, még a mindkét nyelvet magas szin - ten birtokló beszélőknél sem. Ha a kódváltás indítéka a nyelvi hiány (lexikális rés vagy nyelvtani szerkezet ismeretének hiánya), olyan váltások is létrejöhetnek, amelyek egyébként ellentétben állnak a kódváltás szokásos szabályaival, ti. azokkal a szabályokkal, amelyek akkor érvényesülnek, amikor a beszélőnek választási lehetősége van: gondolatát a diskurzus elsődleges nyelvén is (csaknem) ugyanolyan minőségben ki tudja fejezni, mint a másik nyelven, s ezért nem kényszerül arra, hogy kódot váltson olyankor is, amikor az a „veszély” fenyegeti, hogy a kódváltás eredménye agrammatikus mondat lesz. Minél informálisabb a diskurzus, annál nehezebb elemezni, mert annál kevésbé szilárd a benne található (magasabb szintű) nyelvi egységek szerkezete: a kompetens beszélők nagymértékben informális, laza, oldott mindennapi nyelvi megnyilvánulásai bizonyos mértékig hasonlítanak a nemdomináns és a nyelvvesztő, illetve tökéletlen nyelvelsajátító beszélők nyelvi megnyilvánulásaira, különösen ha a közlés - aktus résztvevői közt közeli, intim a viszony (családtagok, közeli barátok stb.), és így szinte szó szerint igaz az, hogy „fél szavakból is értik egymást”. A különbségek - ha csak az átiratokat nézzük - valószínűleg jórészt statisztikaiak. Ha magukat a beszélőket tekintjük, akkor a különbség abban áll, hogy a nemdomináns és különösen a nyelwesztő, illetve a tökéletlen nyelvelsajátító beszélők formális helyzetekben, távoli ismerős vagy ismeretlen emberekkel sem tudnak másképp beszélni, szemben a kompetens beszélőkkel, akiknek a beszédmegnyilvánulásai radikálisan „javulnak”, minél formálisabb a beszédhelyzet. S amint erre föntebb is utaltunk, ugyanaz a beszélő még ugyanabban a beszédhelyzetben is eltérő mértékű nyelvi rendezettséget mutató mondatokat produkálhat attól függően, milyen éppen a lelkiállapota. A nyelvi rendezettség ezenkívül függ a témától is: minél jártasabb a beszélő egy-egy témában, annál könnyebb számára folyékonyan és többé-kevésbé grammatikus mondatokban beszélni róla. Mindennek módszertani szempontból az a tanulsága, hogy a kódváltás „szabályainak” megismeréséhez nagy mennyiségű átirat elemzésére van szükség; ezek sok különböző típusú beszélőnek lehetőleg többféle beszédhelyzetben felvett beszédét kell tartalmazzák. Fontos, hogy minél több adatunk legyen az egyes beszélők nyelvi életrajzára, nyelvi attitűdjeire, saját bevallásuk szerinti nyelvtudásukra nézve - ezért az erre vonatkozó kérdéseket mindenképpen szükséges beépíteni a szociolingvisztikai interjúkba. Ezenkívül a terepmunkásnak folyamatosan kell figyelnie az adatközlő (nemcsak nyelvi!) viselkedését, hogy következtetéseket tudjon levonni egyéniségének releváns tényezőire nézve. És persze elengedhetetlen, hogy minél részletesebben rögzítse a terepmunka azon körülményeit, amelyek befolyásolhatták a beszélők nyelvhasználatát. A PÉLDAMONDATOK FORRÁSAI Bognár Márta 2004. Kontaktusjelenségek. Bratislava: FF UK. (Szemináriumi dolgozat.) Csiba Annabella 2004. A kódváltás pragmatikai kérdései egy kétnyelvű beszédében. Bratislava: FF UK. (Szemináriumi dolgozat.) Debnár Klára 1994. Kétnyelvűség a postaforgalomban. (Szociolingvisztikai vizsgálatok Feleden.) Bratislava: FF UK. (Szakdolgozat.) Hoboth Katalin 2004. Kódváltás. Bratislava: FF UK. (Szemináriumi dolgozat.)
