Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
314 Lanstyák István Amint a táblázatból is kiolvasható, a kódváltás vizsgált típusai föltételezésünk szerint a kötetlen, spontán beszélt nyelvben bármilyen nyelvtudású kétnyelvű beszélő diskurzusaiban előfordulhatnak, csak éppen meglehetősen eltérő gyakorisággal (NB: a mínuszjel a táblázatban nem jelent teljes hiányt!). Ez a séma egyelőre csupán további empirikus kutatások kiinduló hipotézisének tekinthető, hiszen korántsem ismerjük még a kódváltás tárgyalt nyelvtani típusait olyan mértékben, hogy biztos általánosításokat végezhessünk a tekintetben, hogy ezek mennyire jellemzőek a különféle nyelvtudású beszélőkre. A Z típusú kódváltás annyiban „kilóg” a rendszerből, hogy valójában vagy a B típusú kódváltáshoz, vagy esetleg a V típusú kódváltáshoz sorolható. Mivel a testetlen eszközökkel történő beépüléshez a beszélő részéről nincs szükség semmilyen erőfeszítésre, ez a típus valószínűleg minden kétnyelvű beszélőre egyformán jellemző; alkalmazását legföljebb a purista nyelvi ideológiák gátolhatják meg. Azok a beszélők, akik — úgymond - kerülik a kódváltásnak ezt a nyelvtani típusát, valójában nem ezt a kódváltási típust kerülik, hanem magát a kódváltást. A kódváltás kerülése elsősorban a magyar - domináns kétnyelvűekre jellemző, méghozzá különösen akkor, ha az együttcselekvés résztvevői homogén csoportot alkotnak (1. Lanstyák 2000a: 159-168). Az ilyen beszélők többnyire anyanyelvükön végezték iskoláikat, ismerik a magyar kultúrát, s föltehető, hogy a szlovák iskolákat végzett beszélőknél erősebben kötődnek a magyar nemzethez, ezzel együtt pedig a magyar nyelvhez is. Ezenkívül pedig nyilván órájuk hatnak leginkább az anyanyelvi nevelést mind szlovákiai, mind egyetemes magyar viszonylatban átható purista nyelvi ideológiák. Fontos tényező az is, hogy a magyardomináns beszélők magas szintű magyar nyelvtudásuk miatt „nem szorulnak rá” a kódváltásra, s így nagymértékben az attitűdjeiktől függ, hogy élnek-e ezzel a kifejezési lehetőséggel. (Minél gyöngébb a beszélő magyar nyelvtudása, annál inkább rákényszerül a váltásra akkor is, ha ezt amúgy nem teszi szívesen.) Dolgozatomban a másik nyelvből származó elemek beépülésének módját, illetve a kódváltás egyes nyelvtani típusainak „kedvelését” a következő tényezőkkel hoztam összefüggésbe: 1. a beszélő nyelvtudása az egyik és a másik nyelvben; 2. a beszélő nyelvi és etnikai azonosságtudata (például milyen mértékben tartja magát kétnyelvűnek, mennyire azonosul az egyik és a másik nyelvvel); 3. a beszélőnek a két nyelvvel kapcsolatos attitűdjei (nyelvi ideológiák, az ún. nyelvtisztasággal kapcsolatos mítoszok, a purizmus, a „helyes” vagy „tiszta” beszédre való törekvés stb.). Ezenkívül föltételezhető (de sokkal nehezebben kimutatható), hogy a kódváltás egyes nyelvtani típusainak használatára a közlésaktus többi résztvevője is befolyást gyakorol: az ő 1. valódi vagy vélt nyelvtudásuk; 2. valódi vagy vélt nyelvi és etnikai azonosságtudatuk; 3. valódi vagy vélt nyelvi attitűdjeik. Minél jobban ismerjük ezeket - s természetesen az adott beszédhelyzet minél több tényezőjét —, annál könnyebben és hitelesebben tudjuk elemezni nyelvi szempontból is a kétnyelvű diskurzusokat. Amint ez világossá vált a közölt példák egy részéből, a nyelvi adatok értelmezése egyáltalán nem fiiggetleníthető a beszélők nyelvhasználatát befolyásoló különféle nyelven kívüli tényezőktől. Ez pedig egy szociolingvista számára nyilvánvalónak látszó, mégis nagyon fontos tanulság. Az egyes kétnyelvűségi típusokhoz sorolható beszélők nyelvi produktumai jelentősen különbözhetnek a tekintetben, hogy tanulságaik mennyire általánosíthatóak a beszélőknek egy nagyobb csoportjára nézve. A mindkét nyelvet gyakran használó, és ezért többnyire mindkettőt jól beszélő adatközlők kétnyelvű diskurzusaiban található jelenségek valószínűleg könnyebben és biztosabban általánosíthatóak, mint azon beszélők által produkált jelenségek, akiknek az egyik nyelv használatában nincs elegendő gyakorlatuk. Föltehető, hogy az ilyen beszélők nyelvi megnyilvánulá
