Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Kétnyelvű nyelvhasználat
300 Lanstyák István történik; ez többnyire az „-1” (a nyelvjárásokban ,,-H” is), ritkábban a ,,-z” (még ritkábban - főleg hangutánzó szavak esetében - egy sor további képző; 1. Lanstyák 1994: 89-90, 167). Mivel az igei kölcsönszók szintén honosító képzők segítségével kerülnek át a magyarba, az ilyen alakulatok esetében nem mindig lehet eldönteni, hogy kódváltásról vagy kölcsönszó használatáról van-e szó. Az alábbi esetben a szlovák ,, chváliť" ige használata alkalminak, egyedinek látszik, ezért a „chváliAta” alakot alighanem kódváltásnak kell minősítenünk, nem pedig kölcsönzésterméknek. 9. Nagyon jó volt (.) mindenki chváli-ltaa őt. Nagyon jó volt (.) mindenki dicsér-tee őt. (Pallagová 2004: 6.) Úgy tűnhet, hogy a magyar ,,-t” múltidőjel közvetlenül a szlovák múltidőjelhez kapcsolódik (vö. szí. „chválil" ’dicsért, dicsérte’), ez azonban csak látszat; valójában arról van szó, hogy a magyar honosító képző hangalakja véletlenül egybeesik a szlovák múltidőjellel. A következő példában az ige jelen időben van, ennélfogva ott szlovák múltidőjelnek „semmi keresnivalója”, világos tehát, hogy magyar honosító képzőről van szó: 10. Teszek bele čierne korenie mleté Q vegetu (...) biele korenie trošku () soľ (.) no és osztán a pokrievka alatt Ö duszí-Wom úgyhogy NO +//. Hogyan is mondják Ö dinsztölöm. Teszek bele őrölt feketeborsot () vegetát (...) egy kevés fehérborsot () sót (.) no és osztán a fedő alatt Ö dinsztel-em úgyhogy no +//. Hogyan is mondják Ö dinsztölöm. (Némová 2004: 3.) A vendégnyelvi igék bázisnyelvi morfémákkal történő beépülése magában foglalhatja bázisnyelvi igekötő felvételét is, illetve a vendégnyelvi igekötőnek bázisnyelvivel való fölcserélését. 11. Én t'uká-\\ok be mindent (.) be-f»Áá-llom a adatokot satöbbi. Én pötvögtet-ek be mindent (.) be-pötvögtet-em a adatokot satöbbi. (Sill 2004:8.) Az idézett példában a beszélő erősen ragaszkodott a diskurzus elsődleges nyelvéhez, a magyarhoz, mivel azonban a kívánt ige nem jutott neki magyarul eszébe, kódot váltott, de úgy, hogy a vendégnyelvi igét megfosztotta vendégnyelvi igekötőjétől (a megfelelő szlovák forma na-t’uká-m lenne, melyben a na- perfektuáló szerepű igekötő, az -m pedig a szükséges igerag), s azt magyar megfelelőjével helyettesítette. Erre a megoldásra késztethette a két nyelv között e helyt meglévő heteromorfía is: a bázisnyelvi szabályok megkövetelték az igekötőnek az ige utáni helyzetbe való kerülését, miközben a szlovák nyelvben az igekötő nem válhat el az igetőtől. A bázisnyelvi igekötő használata ezért lehetővé tette számára, hogy ne kelljen megsértenie a bázisnyelv szórendi szabályait. Ez a példánk egyébként úgy is elemezhető, hogy a kódváltás nem mondat szintjén történik, hanem a morféma szintjén, ez esetben elemzése már nem is tartozna dolgozatom témájához. Úgy gondolom azonban, hogy nem lenne természetes az igekötő nélküli és igekötős igék tárgyalását szigorúan elválasztani egymástól. Akárcsak föntebb a névszóknál (1. a 8. sz. példát), itt is tudunk példát hozni olyan diskurzusrészletre, amelyben egymás mellett található a kódváltás két eltérő nyelvtani típusa. 12. És a fiú úgy széépen megmosoly+//. és öö zakývali (aj) & tak (.) NO úgy +//. úgy is ÖÖ zakvvg/-t [■■■] És a fiú úgy széépen megmosoly+//. és öö integettek úgy & is (.) no úgy +//. úgy is öö integet-ett [...] (Pallagová 2004: 7.) Szemben a 8. sz. példával, itt a beszélő először a V típusú kódváltást alkalmazza („zakývali”),
