Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvérintkezés
258 Lanstyák István tói. Az elmaradt nyelvcsere esetében, vagyis amikor az adott település lakossága eleve magyar volt, kézenfekvő feltételezni, hogy ugyanazt a nyelvjárást beszélte, mint a szomszédos települések, kivéve azt a nyilván ritka esetet, amikor az érintett község épp nyelvjárássziget volt. A végbement nyelvcsere esetében, vagyis amikor az adott település lakossága eredetileg szlovák volt, a nyelvet cserélő közösségről okkal feltételezhető, hogy a helyi nyelvjárást sajátította el a nyelvcsere előtt másodnyelvként, s a nyelvcsere után is ez vált a következő nemzedék anyanyelvévé (legalábbis a közoktatás elterjedését megelőző évszázadokban). A kölcsönzéstermékeket és maradványjelenségeket nem számítva tehát a nyelvet cserélt település nyelvjárása meg kell egyezzen a nyelvet nem cserélt környező településekével. Ha ez nem így van, akkor valószínűleg nem történt nyelwisszaszorulás, ill. nyelvcsere, hanem az érintett település valódi nyelvjárássziget, melynek lakossága máshonnan - de a magyar nyelvterületről - települt az illető régióba, a kontaktusjelenségeket pedig eredeti lakóhelyéről hozta magával. b) Ha a kontaktusjelenségek közt nemcsak esetiek vannak, hanem helyzetiek is (főként olyan jelenségek, amelyek egysze - rűsödöttségként, ill. hiányjelenségekként értelmezhetők). Bár helyzeti kontaktusje - lenségek stabil kétnyelvüségi helyzetben is előfordulnak (erre 1. Lanstyák 2000: 176— 192), ha a legtöbb kontaktuszónában nem vagy csak csekélyebb számban találunk ilyeneket, néhány ponton viszont nagyobb számban fordulnak elő, valószínűsíthető az elmaradt vagy végbement nyelvcsere. c) Ha a helyi vagy regionális nyelvjárásban a környező települések/régiók tájnyelvében találhatónál nagyobb mennyiségű szlovák eredetű kölcsönszót, valamint a környező települések/régiók tájnyelvében ismeretlen hangtani, mondattani és esetleg alaktani kontaktusjelenségeket találunk, ezenkívül pedig egyszerűsödési jelenségeket és hiányjelenségeket. A kontaktusjelenségek ilyen eloszlása nagyon szoros érintkezésre, vagyis egykor megindult, de elmaradt nyelvcserére enged következtetni. Nyelvvisszaszorulási helyzetben ugyanis az első nyelvben megszaporodnak az eseti kontaktusjelenségek, amelyek a „megingó” első nyelvnek nemcsak a szókészletét formálják át, hanem hang- és nyelvtani rendszerét is. Az első nyelv visszaszorulása továbbá egyszerűsödési folyamatokat és pótlás nélküli veszteségeket, azaz leszűkülést okoz az első nyelv rendszerében, vagyis nagy számban jelennek meg helyzeti kontaktusjelenségek. E folyamatok kiváltói egyaránt lehetnek az első nyelvet felejtő, korábban kompetens anyanyelvi beszélők és az első nyelvet hiányosan elsajátító beszélők. Az első nyelv újólagos stabilizálódása után ezeknek a jelenségeknek egy része az adott nyelvjárást jellemző tájnyelvi sajátosságként élhet tovább. d) Ha a helyi vagy regionális nyelvjárásban a szlovák eredetű kölcsönszók száma nem nagyobb a környező települések/régiók tájnyelvében találhatónál, ugyanakkor a környező települések/régiók tájnyelvében ismeretlen hangtani, mondattani és esetleg alaktani kontaktusjelenségeket találunk benne, ezenkívül pedig helyzeti kontaktusjelenségeket, különösen egyszerűsödöttséget és leszűkültséget. A kontaktusjelenségek ilyen előfordulása végbement nyelvcserére enged következtetni, vagyis arra, hogy az illető település lakossága korábban teljes egészében vagy nagy részében szlovák nyelvű volt. Nyelvcserehelyzetben ugyanis a másodnyelv tökéletlen elsajátítása elsősorban az első nyelvből, az ún. forrásnyelvből származó hangtani és mondattani kontak - tusjelenségek megjelenésével jár, de előfordulhatnak alaktani és/vagy (csekély számban) szókészlettani kontaktusjelenségek is. Az ilyen eseti kontaktusjelenségeken kívül a másodnyelv tökéletlen elsajátítása abban
