Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvjárások
216 Presinszky Károly 6. ábra A Felső-Bodrogköz és fontosabb települései (Liszka 2002: 344) jel, acíl, árnyík, beszíl, ebíd, kelís, vezír stb. 7. Az u, ú, ü, ű nyíltabbá válása is előfordul: anyókája, krompé, onoka, ozsonna, todom; hosszóu, savanyóu, válóu; kölömben, csütörtök; keserőü, seprőü, sürőü. 8. Az illabiális izés és e-zés gyakori, de a labiális ó'-zés nem fordul elő: bikfa ’bükkfa’, ficfa ’fűzfa’, fílke, gyimőcs, kilső, siket, megett, setét, veder, veres. 9. Megvan az ú, ű, í rövidülése (busul, bútor, búza, dus, rug; bűn, gyüszü, zűrös, címer, csík, híres), de hangsúlyos helyzetben az u, ü, i nyúlása is (dúnyha, dúrva, lústa; büszke, fütyül, tüske; birs, csinos, finom). b) Mássalhangzók. 1. Az ly fonémát nem ismerik. 2. Erősen j-ző még a köznyelvhez viszonyítva is (jányjászoj, ököj). 3. A t, d, n, l mássalhangzók közül csak az n, l palatali - zációja figyelhető meg: nyöü (ige), inyekcióu, vonyit, balóny, balkóny ’erkély’, betóny, idegeny, japány, katlany, paplany, patróny, szappany, vagóny; ököj, pájinka. 4. A szótagzáró / kiesése az ol, öl hangkapcsolatban nem korlátozódik csak a tőszavakra (erkőücs, erőüködik, gyimőücs-gyümőücs). Az al, el hangkapcsolatban ritkább a kiesése. 5. A nyelvjárásban megvannak a hosszú mássalhangzófonémák, de a magánhangzóközi mássalhangzó-rövidülésre vannak példák: ara ’arra’, aval, ere, evei, kéizel, lábal, ősze, visza. Alaktani sajátságok. 1. Az északkeleti nyelvjárási régióban még él a rövidmagánhangzós szótő a tehen, szeker típusú névszótövek (cserép, egyeb, fazék, fenek, kévés, kötél, közép, level, szemet szemét’, vereb). 2. A v-s változatú névszőtövek -ú—ov és -ü—öv váltakozást mutatnak: lú : lovak, kü : kövek. A madár : madarat tőtípusban az a váltóhang gyakran elmarad: bogár : bogárt, bogárok, szamár : szamárt, szamárok. 3. A tárgyrag előtt -k többesjeles és birtokos személyjeles relatív tövek után a tővéghangzó középső nyelvállású: agyagokot, álmokot, puskákot; házamot, kalapomot, lányaimot. 4. Kiesik a tővéghangzó az -ít (nyj. —it) képzős igékben a főnévi igenév -ni képzője és a kijelentő módú, alanyi ragozású T/3. igei személyragjai előtt: álitni ~ álitnak, görbitni ~
