Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - Nyelvjárások
A szlovákiai magyar nyelvjárások területi egységei 207 A Vág keleti partján, vagy ahhoz közeli hét magyarlakta település közül viszont csak öt a palóc: Vághosszúfalu (Dlhá nad Váhom), Vágtornóc (Trnovec nad Váhom), Szelőce (Selice), Tardoskedd (Tvrdošovce) és Andód (Andovce). Kettő viszont csallóközi-szigetközi: Szímő (Zemné) és Kamocsa (Komoča). A nyugati parthoz hasonlóan itt is az északi települések nyelvjárása palóc, a Vág déli szakaszán pedig csallóközi-szigetközi. Az á-á izogloszszája alapján, amely észak-déli irányú, a 15 megvizsgált helyi nyelvjárás között a Vág folyó csak részben alkot határt, mert a folyó mindkét partján vannak palóc falvak, azok, melyek északabbra fekszenek, s vannak csallóközi-szigetközi nyelvjárások is, ezek viszont délebbre találhatók. Legalábbis erre lehet következtetni az eddig megvizsgált szinkrón nyelvjárási adatok alapján. Pontosabb lehet majd a válasz, ha a vizsgálatot az á, á-n kívül több nyelvjárási jelenségre is kiterjesztjük. Főbb hangtani sajátságai a) Magánhangzók. 1. A fonémarendszer 8 : 7- es, tehát a rövid magánhangzóknál megvan a zárt ë nyílt e fonémaellentét. 2. Az a fonéma illabiális (á). 3. A hosszú magánhangzóknál a polifonémikus ä egybeesik a labiális hosszú palóc ü-val (ász tár à), de a köznyelvies, illabiálisabb változat sem ritka. 4. Az ë csak polifonémikus értékben él (reggé, émégy). 5. Erősen i-ző: ílet, remíny, nísztik. 6. A szóvégi ú, ű nyíltabbá válik: koszoró, gyűrő. 7. Az ó, ő, é fonéma monoftongusos megoldású. 8. A kisalföldi nyelvjárásokkal érintkező részeken jelentkezik az á utáni o-zás is: csinánok, ivásro. 9. A tővéghangzó többes számú névszó tárgyragja előtt a köznyelvi a, e helyén o, ë, ö: kánálákot, könyveket, őköt, örömököt. b) Mássalhangzók. 1. Az ly fonéma nincs meg, helyette és az l+j hangkapcsolat helyett (gyakran még igékben is) az l ~ //-es megoldás hallható: goló, hallá, üllőn lë. 2. Terjed a j-zés is, főleg a beszédben gyakran előforduló kifejezéseknél: ijjen, ojján. 3. Az / palatalizációja nagyon ritka, a t, d, n-é gyakoribb, főleg a keletebbre fekvő vidékeken, sőt az n palatalizációja a főnévi igenév képzőjében (főznyi, innyi-innya) és az ő előtt szó elején is gyakori ( nyőll, nyőstíny). 4. A szótagzáró / kiesése minden fonetikai helyzetben gyakori (ótálmáznyi, kézzé). Alaktani sajátságok. 1. A többi palóc nyelvjáráscsoportban még élő tehen, szeker, valamint a fáért, fáig, ápjáé alakok nem élnek, de kicsinyítő képző előtt a rövid magánhangzós tő szerepel: bugárká, mádárká. 2. A határozói igenév képzőjének v-je a köznyelvtől eltérően többnyire hasonul és gyakran / mássalhangzóval bővül: áddá-áddál, kötté-köttel. 3. A -val/-vel rag v-je a többi palóc nyelvjárással szemben szintén hasonul (busszá, örömmé). 4. A családi helyhatározóragok (-nott/-nól/-ni) nem fordulnak elő. 5. A -ból/-ből, -ról/-ről, -tól/-től ragok -bú/-bü, rú/-ríí, -tú/-tű alakban élnek. 6. A -hoz/-hez/-höz realizációja többnyire kétalakú, -ho/-hö vagy - hóZ-hő, de a -hol/-höl változatra is van egy-két adat. 7. A -szorZ-szerZ-ször rag illeszkedik. 2.2. Az északnyugati palóc nyelvjáráscsoport Imre Samu e nyelvjáráscsoport területét úgy határozza meg, hogy kb. a Garam vonalától a nyelvhatárig terjed. Eszerint délen és nyugaton a nyugati palóccal, keleten pedig az Ipoly vidékivel érintkezik. De Imre Samu megjegyzése szerint is nehezen körülhatárolható terület, mert a MNyA. idevágó kutatópontjai (Vága: Cssz-2), Nyitragerencsér: Cssz-3, Barslédec: Cssz-4, Nagyhind: Cssz-5, Bajka: Cssz-10) nem igazítanak el pontosan bennünket. Az öt kutatópontból ugyanis Imre Samu szerint kettő nyelvjárássziget (Vága, Nagyhind), s a többi három kutatópont (Nyitragerencsér, Barslédec, Bajka) nyelvjárása között is nagyok az eltérések, ezért szerinte kérdéses, hogy egy típusba sorolhatók-e (Imre 1971: 353). Némileg közelebb visz bennünket a probléma megoldásához A Nyitra vidéki magyar
