Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői
MISAD KATALIN NAGYBETŰSÍTÉSEK A SZLOVÁKIAI MAGYAR ÍRÁSGYAKORLATBAN1 I. BEVEZETÉS Helyesírás és társadalom viszonyát két oldalról vizsgálhatjuk: egyrészt abból a szempontból, hogy mik a társadalom elvárásai a helyesírással szemben, másfelől annak alapján, hogy milyen szerepet tölt be a helyesírás a mindennapokban - gondoljunk a mai írásgyakorlatra -, és mindez milyen követelményeket támaszt velünk szemben (Laczkó 1992: 506). Társadalmunk életében az 1989-es év többféle területen nagy változásokat hozott. Leginkább a politika és a gazdasági élet, de a kultúra meglévő intézményrendszere is nagymértékben átalakult tartalmában és szerkezetében egyaránt. Mindennek természetes következménye, hogy az addig mindennapi használatban lévő tulajdonnévanyag kicserélődött: helyette több száz, az új igényeknek megfelelő elnevezés jött létre (Bozsik é.n.: 86). Éppen ezért napjainkra a korábbinál sokkal bonyolultabbá vált a tulajdonnév fogalmának meghatározása, ugyanakkor gyakran nehézséget okoz vagy vitatható a tulajdonnév terjedelmének körülhatárolása is, s egyre több kérdést vet föl az új névtípusok helyesírása. Tulajdonneveink írását A magyar helyesírás szabályai (tizenegyedik kiadás, ötödik változatlan lenyomat) (a továbbiakban Akh.) c. kiadvány egységesíti. A huszonöt évvel ezelőtti példaanyag egy része azonban mára időszerűtlenné vált, ezért az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága a II. kiadás tizenegyedik lenyomatának kibocsátásakor a szabálypontok meghaladottá vált példáit a komák megfelelőekre cserélte (Akh. 1994: 6). De sem a példaanyag-változtatás, sem a leggyakoribb használatú új elemeknek a szótári részbe való beiktatása nem oldotta meg azokat a helyesírási problémahelyzeteket, amelyek a társadalom differenciálódásával járó új névtípusok keletkezésekor jelentkeztek. A dolgozat a szlovákiai magyar írásgyakorlatból gyűjtött példák alapján az olyan jelenségek bemutatását tűzte ki célul, amelyek A magyar helyesírás szabályaiban a külön nem szabályozott, illetve a rögzítettektől eltérő írásmódokra hívják fel a figyelmet. Bár a nagybetüsítés egymástól látszólag eltérő helyesírási helyzetekben tűnik föl a példaanyagban, már a különböző formák puszta számbavétele is jelzi, hogy nem elszigetelt esetekről, hanem egyfajta rendszerességről, folyamatról van szó. Mi lehet az oka, s van-e jelzésértéke a kilencvenes évek nagy kezdőbetüs írásgyakorlatának? Gyorsan terjedő divat vagy meghatározott fejlődési irány a nagybetűsítésnek nevezett jelenség, s vajon milyen hatása lesz a magyar helyesírás jövőjére? Tudjuk, bármely nyelvnek kisebbségi helyzetben való használata természetes módon vonja maga után a nyelvhasználat speciális, az anyaországitól eltérő módosulását (Kiss 1994: 93). De vajon az idegen nyelvi hatások, az esetleges szlovák helyesírási kölcsönzések befolyásolhat] ák-e - s ha igen, milyen mértékben - az írott nyelvet? A tanulmány többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ. 1 A dolgozat a Tanulmányok a kétnyelvűségről III. (Lanstyák I.-Menyhárt J. szerk., Pozsony, Kalligram Könyvkiadó 2002) c. kötetben megjelent írás bővített és aktualizált változata.
