Szabómihály Gizella - Lanstyák István (szerk.): Magyarok Szlovákiában VII. Nyelv - Magyarok Szlovákiában 7. (Somorja, 2011)
Tanulmányok - A magyar nyelv szlovákiai változatainak jellemzői
Nyelviváltozó-típusok a magyar nyelv szlovákiai változataiban 115 3.2. Három- és többtagú változók különösen a szókészlettaniak között találhatók nagy számban (anyagunkban pl. motorkerékpár : motorbicikli : motor : motorka : kismotor, (közúti) jelzőlámpa : lámpa : villanyrendőr : szemafor, gyermekláncfű : pitypang : pimpimpáré : púpava; televíziókészülék : tévékészülék : tévé : televízor), de a nyelv más részrendszereiben is előfordulnak (pl. Józsinak el kell mennie(e) : Józsi el kell, hogy menjen : Józsi el kell menjen; epé(jé)vel operálták : epéjét operálták : epé(jé)re operálták; egyenként : egyenkint : egyenkirí). 3.3. Külön csoportot alkotnak a fonetikai változók, amelyeknek a nyelvi elemzésben megkülönböztetett változatai a fonetikai kontinuumnak többé-kevésbé önkényes részekre szabdalása révén jönnek létre, olyan formában tehát, amilyenben a valóságban tulajdonképpen nem léteznek. így például a dunántúli hátterű standard nyelvi beszélő nyelvhasználatában a standard e fonéma megvalósulása egyes esetekben elvben az ú'-től szinte az ë fonémáig terjedhet, s a kutatón múlik, hogy ezt a kontinuumot hány részre osztja; az ezeket reprezentáló olyan alakok azonban, mint pl. a lä, lä, le, le, le, lë, lë, nyilvánvalóan másképpen „változatok”, mint mondjuk (fonematikus szinten) a fent és a fönt, ez utóbbi esetében a változatok száma objektív adottság, nem képezheti kutatói mérlegelés tárgyát, még akkor sem, ha bizonyos esetekben fonetikai szinten ezek között is előfordulnak átmenetek, sőt ezek egyes nyelvjárásokban meglehetősen gyakoriak.6 A fentiek alapján az egymásba folyó kiejtésváltozatok sokaságát ún. folyványváltozatok-nak nevezzük, magukat a változókat pedig folyványváltozók-nak. „Folyvány” jellegük érzékeltetésére jelölésükben a kettőspontok helyett helyesebb volna nagykötőjelet használni: lä—lä—le—le—le— lë-lë. 3.4. Az, hogy a beszélő egy-egy konkrét beszédmegnyilvánulásában a rendelkezésére álló diszkrét vagy folyványváltozatok közül az adott beszédhelyzetben melyiket (melyeket) részesíti előnyben, különféle (nyelv)szociológiai és (nyelv)lélektani tényezőktől, valamint a beszédhelyzettől és bizonyos (szorosabban vett) nyelvi, ill. kontextuális tényezőktől függ. A változatok használatát meghatározó szabályok, az ún. változószabályok statisztikai jellegűek (vagyis az egyes változatok használata között gyakorisági eltérések vannak). 4. A VÁLTOZÓK TÍPUSAI A FUNKCIÓ-, ILLETVE JELENTÉSAZONOSSÁG SZEMPONTJÁBÓL A változó attól változó, hogy egyes változatainak a funkciója, ill. denotativ jelentése azonos. Ám a funkció/jelentés azonossága bonyolult kérdés, ezért a változó kategóriájának határai is elmosódottak. A funkció-, ill. jelentésazonosság mértéke alapján a változókat két csoportra oszthatjuk (nem feledve persze, hogy valójában egy kontinuumot osztunk kétfelé). 4.1. Vannak olyan változások, amelyeknek esetében az egyes alakváltozatok funkcionális, ill. denotativ jelentésbeli azonosságához nem (vagy alig) férhet kétség, pl. eleven : älävän, fölött : felett, kenyérért : kény ér ér, tudnék : tudnák, van mit ennie : van mit egyen, kétnyelvűség : bilingvizmus stb. Az ilyeneket szoros változók-nak nevezhetjük. Főként a hangtani és az alaktani változók tartoznak egyértelműen ebbe a csoportba. 4.2. Más váltakozások esetén a funkcionális, ill. jelentésbeli azonosság kérdése bonyolultabb: az egyes, alapvetően egymással fölcserélhető változatok denotativ jelentése olykor csak többé-kevésbé, ill. csak bizonyos kontextusban 6. Ez esetben ugyanis a mérlegelés tárgya nem az, hogy két vagy több fonológiai változattal számoljunk-e, hanem csupán az, hogy egy-egy konkrét hangszínámyalatot melyik fonéma allofonjának tekintsük.
