Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok
96 III. Település- és népesedéstörténeti folyamatok miért őrizte meg nyelvi identitását Újgyalla szlovák népe, s miért veszítették el a kurtakesziek? A jövőben természetesen meg kell vizsgálni, hogy az újgyallai szlovákok népi kultúrája mennyiben különbözik a környező magyar falvak népi műveltségétől. Láthattuk, hogy a viselet, építkezés, településszerkezet vizsgálata nem eredményezett markánsabb különbségeket, ám valószínű, hogy a nyelvhez jobban kötődő jelenségek esetében azért lesznek eltérések. Érdemes lenne továbbá alapos összehasonlító vizsgálatokat folytatni Kurtakeszi és Marcelháza viszonylatában is! Az Alsó-Ipoly mentén található néhány település (Leléd, Bajta, Helemba), amelyek szintén a török háborúk után, a 18. században északi szlovák megyékből települtek újra. Ezen, mára teljesen elmagyarosodott falvaknak (a legidősebb generáció nem is tud szlovákul, miközben például a lelédi öregek állítják, hogy az ő nagyszüleik - tehát a 20. század elején - egymás közt még tótul beszéltek) egykori szlovák voltára legfeljebb a család- és dűlőnevek, illetve egyéb terminológiák alapján következtethet a kutató (Liszka szerk., 1994b, 9-19). Érdekes, hogy az Ipoly túlsó, magyarországi oldalán található Ipolydamásdot még ma is szlovák faluként tartják számon. Vajon miért következett be gyorsabban a nyelvváltás az 1918 óta Csehszlovákiához tartozó falvakban, mint a mindig is Magyarországhoz tartozó Ipolydamásd esetében? Elméletileg több válasz is adódik: 1. az ipolydamásdiak eleve egy helyről, egy közösségként települtek meg az Ipoly mellett, míg Leléd, Bajta, Helemba lakossága annak idején több helyről származva, akár másmás nyelvjárást beszélve alakulhatott ki (ezt levéltári kutatásokkal igazolni vagy cáfolni kell); 2. Ipolydamásdon a 19. század végén, a 20. század elején működhetett olyan pap vagy tanító, aki tevékenységével erősítette a szlovák identitást, míg a jobb parti településeken nem, avagy ellenkező előjelű hatást fejtett ki (ezt szintén igazolni vagy cáfolni lehet és kell). Hasonló probléma figyelhető még két Abaúj-Toma megyei falu esetében is. Horváti lakossága eredendően (egy 18. századi betelepülés következtében) ruszin volt, s a 19. század közepére, nem kis mértékben nyilván a magyar környezetnek köszönhetően kétnyelvűvé, majd a 20. századra teljesen magyarrá vált. Mindössze a kultúra egyes rétegeiben (táplálkozás, szokások) lelhetőek fel „idegen” elemek (Bodnár 1991, 58). A tőle nem messze, az Ajvölgyben, a völgy legészakibb szegletében (ám úttal, kapcsolatrendszerrel csak dél felé, a magyar Ajon keresztül rendelkező) Falucska lakossága korábban szintén ruszin volt, míg mára elszlovákosodott. Vajon mivel magyarázható, hogy Horváti ruszin népe magyarrá, a látszólag kizárólag magyar kapcsolatokkal rendelkező Falucska ruszin népe pedig szlovákká vált? Az utóbbi esetében pedig a magyar kapcsolatok, illetve a gazdaságföldrajzi kényszer oly erősek voltak, hogy a helyi hagyomány szerint amikor 1938-ban a két falu (Áj és Falucska) között - a nyelvhasználat szempontjából teljesen indokoltan - meghúzták a magyar-szlovák határt, a falucskai (ruszin)szlovák bíró egy magyar zászlót lengető küldöttséget menesztett a határra, hogy csatolják a települést Magyarországhoz. Nem csoda ez, hiszen észak felé még csak kocsiúttal sem volt összekötve a település, s az új országhatár a szó szoros értelmében a világtól zárta volna el a falut. A település lakossága viszont mégsem magyarosodott el. Részben ellenkező előjelű folyamatokról számol be Vájlok Sándor a Kassa környéki magyar szórványok esetében. Az 1930-as évek végén írott dolgozatában megállapítja, hogy a Kassa közelében elterülő falvak (Hernádszéplak, Beszter, Bárca, Bogdán, Rákos, Szlancsík, Zsadány stb.) zömében alig találni már magyar ajkú lakost, miközben magyar családnevek (Bujdosó, Veréb, Szalágyi, Halász, Gyulai, Berki, Orosz, Szabó stb.), valamint magyar dűlőnevek (Hegyberek, Agyagos, Répafold, Kis- és Nagykötél, Rétek, Nádasok, Csontos, Pusztaszőlő, Hosszacskák stb.) bőven találhatóak itt. Magyarbődön, Györkén és Szaláncon „most folyik a harc a magyarság és
