Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
80 II. Kutatástörténet szonylatában a nyugati és keleti palócokat (gömörieket) tekinti át, majd Kelet-Szlovákiába érve a Bodrogközről (Tiszahát) és abaúji magyarokról beszél. Összegzéséhez saját tereptapasztalatait, mérsékeltebben a korábbi kutatási eredményeket és szlovákiai magyar kutatók publikálatlan adatait, fényképfelvételeit is felhasználta. Noha szemléje meglehetősen foghíjas, jelentősége, hogy az első terjedelmesebb összegzési kísérlet a szlovákiai magyar nyelvterület néprajzi jelenségeinek az átfogó bemutatására (Balassa 1989, 319-390). 3.3.3.5. Szlovák szakemberek kutatóútjai a szlovákiai magyar nyelvterületen Nemzetiségi néprajzi kutatást célzó központi intézmény Szlovákiában a Komenský Egyetem Néprajzi Tanszéke mellett 1970-ben létrehozott Etnológiai Kabinet megalapítása előtt nem volt (Podolák 1970b). Ennek ellenére számba vehetünk néhány olyan kutatási programot, amelyben a magyar nemzetiségi területek néprajzi kutatása is helyet kapott. Elsősorban az 1950- es években lebonyolított közös szlovák-magyar kutatásokat említhetjük a gömöri Rudna és Kőrös községekben, ahol a magyarországi kutatókon kívül (Barabás Jenő, Boross Marietta, Manga János, Vajkai Aurél stb.) Michal Markus végzett kutatómunkát magyar környezetben. A kutatás eredménye teljes egészében sosem került publikálásra, bár néhány fontos résztanulmány szlovák nyelven napvilágot látott (Boross 1976; Manga 1981; Markus 1976; Vajkai 1976). Már ebben az időben szorgalmazta a Szlovák Tudományos Akadémia Néprajzi Intézetének az igazgatója, Ján Mjartan az Alsó-Ipoly menti honti falvak néprajzi felmérését. Ebben a vállalkozásban szlovákiai magyar érdeklődők is részt vettek, így a népzenekutató Ág Tibor mellett a népi építészettel foglalkozó Bárkány Jenő (Bárkány 1958) is. A későbbi, szinte teljesen szlovák érdekeltségűvé vált honti kutatások keretében az 1970-es években azért néhány témának (így például az agrámépraj znak) a vizsgált terület magyar lakossága körében is figyelmet szenteltek (Paríková 1981; Paríková 1983). Az egész Szlovákiára kiterjedő adatgyűjtések közül megemlíthető a Szlovák Nemzeti Múzeum turócszentmártoni Etnográfiai Intézetének a kutatótevékenysége, amely - Mojmír Benža megfogalmazásában - etnikai elvek alapján ugyan nem, de a területi megfontolások alapján a magyarlakta vidékekre is kiterjedt (Benža 1981. Vö. Krišteková 1990). A dél-szlovákiai múzeumokban dolgozó szlovák néprajzkutatók közül elsősorban a lévai Katarína Rényiová (Holbová), a rimaszombati Oľga Čomajová (Bodorová) és a rozsnyói Angela Czintelová magyar vonatkozású kutatásai említendőek meg. Kelet-Szlovákiában (elsősorban a Bodrogközben), a kassai Kelet- Szlovákiai Múzeum munkatársai, főleg Gita Králiková és Ľudovít Neufeld végeztek magyar, illetve összehasonlító jellegű kutatásokat (Neufeld 1981). A pozsonyi Komenský Egyetem Néprajzi Tanszéke Ján Podolák szervezésében Seminarium Eíhnologicum címen szervezte meg az egyetemi hallgatók nemzetközi terepgyakorlatát (Balassa 1972b). Ezeken a nyári terepmunkákon a helyi hallgatókon kívül cseh, lengyel, magyar stb. egyetemisták és nemzetközi hírű szakemberek (Balassa Iván, Nils Arvid Bringéus, Helmut Fielhauer, Bronislawa Kopczynska-Jaworska, Manga János, Paládi-Kovács Attila, Ujváry Zoltán, Christo Vakarelski stb.) is részt vettek. Előadásaik nemcsak a hallgatók, hanem a szeminárium munkájában részt vevő hazai néprajzkutatók számára is fontos tájékozódási alapot, nagy élményt jelentettek. Az egyes évfolyamokat Szlovákia más-más néprajzi tájegységben szervezték meg. Zita Škovierová, aki a Seminarium Eíhnologicum munkáját összefoglalta, az első ötről készített kimutatást (Škovierová 1991). Magyar szempontból izgalmasabb az 1973-ban, már hatodik alkalommal megrendezett terepgyakorlat Rozsnyó környékén. Ekkor a szlovák és magyar kutatókon és hallgatókon kívül jugoszláv, lengyel, skót (Alexander Fenton), dán (Holgert Rasmussen) stb. etnográfusok is részt vettek.
