Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
1918 utáni néprajzi kutatástörténet 79 M. 1990; Dám 1990; Szabó 1986; Schwalm 1984; Timaffy 1987). A Barna Gábor vezetésével dolgozó Ung-vidéki kutatócsoport a nyolcvanas évek elején a Csemadok tőketerebesi néprajzi szakbizottságával karöltve tevékenykedett a térségben (Barna 1983). A munkában a helyi Galgóczi Tibor, Géczi Lajos és D. Varga László mellett a magyarországi Barna Gábor, Bartha Elek, Bellon Tibor, Bődi Erzsébet, Kotics József, Magyari Márta, Molnár Ágnes, Nagy Molnár Miklós, Novák László és Zomborka Márta vett részt. A konkrét kutatási eredményekből mind ez ideig csak két település (Csicser és Szirénfalva) néprajzára vonatkozó kutatási beszámolók láttak napvilágot (Kaprálik-D. Varga szerk. 1989, valamint egy újabb, változatlan kiadása: D. Varga szerk. 2000), viszont - ahogy fentebb már említettem - a katalizátor szerepét is betöltötték és helyi kutatókat inspiráltak intenzívebb munkára. Külön és kiemelten kell szólni Ujváry Zoltán szlovákiai kutatótevékenységéről. Ez kettő, egymással szoros kölcsönhatásban alakuló részre bontható. Egyrészt Ujváry egyéni kutatóútjait kell megemlíteni, amelyek a Csallóköztől a Zoborvidéken és Gömörön át egész a keleti régióig nyúltak (Ujváry Zoltán irodalmi munkásságát az 1991. esztendővel bezárólag lásd: Imolay 1992, 159-195). Ehhez kapcsolódik az általa szervezett intézményes Gömör-kutatás, amely több mint két évtizede zajlik (1979-ben indult), s mára a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékén létrehozott Gömöri Archívumban több tízezer lapnyi terepgyüjtést és fotót, valamint a Gömör Néprajza című kiadványsorozatnak a félszázat is meghaladó kötetszámát eredményezte (az előzményeket lásd: Ujváry 1980b; Ujváry szerk. 1991. Vö. Liszka 2001a). A magyarországi szakemberek szlovákiai kutatóútja rengeteg, publikációkban is testet öltő eredményt hoztak. Ezek maradéktalan számbavétele szétfeszítené e munka kereteit, így mindössze három (talán a legfontosabb) eredményre térek ki. A Magyar néprajzi lexikon öt kötetében számos szlovákiai magyar vonatkozású szócikk található. Az érdeklődő megtalálja benne az összes jelentősebb szlovákiai magyar tájegység, néprajzi csoport leírását (a Csallóköztől a Medvesalján, a barkókon és a palócokon keresztül a Bodrogközig), néhány jelentősebb néprajzkutató életrajzát (Ág Tibortól Manga Jánoson át Putz Éváig). Miközben bizonyos jelenségek külön szócikként jelennek meg (bényi, martosi viselet; dőre; kiszehajtás stb.), egyéb szócikkekben is rengeteg szlovákiai magyar adatot találunk (Ortutay szerk. 1977-1982). Szólni kell a Magyar néprajzi atlasz szlovákiai kutatópontjainak gyűjtéséről is. Az összesen harmincnégy kutatóponton44 egyrészt helyi aktivisták, egyetemi hallgatók, másrészt magyarországi kutatók végezték el az adatfelvételeket. Az eredmények az egész magyar nyelvterületre kivetítve jelennek meg, így a most vizsgált térség néprajzi jelenségei értékelése során is rendkívüli jelentőséggel bírnak (Barabás szerk. 1987-1992). Végezetül Balassa Iván A határainkon túli magyarok néprajza című szintézise említendő meg. A szerző a Magyarországgal szomszédos országok (Román Szocialista Köztársaság, Jugoszláv Szocialista Köztársaság, Osztrák Szövetségi Köztársaság, Csehszlovák Szocialista Köztársaság, Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság) magyarjainak népi kultúráját mutatja be vázlatosan. Szlovákia esetében részben a hivatalos területelrendezést követi. Először Nyugat-Szlovákia esetében a Zoborvidékről, a Csallóközről, valamint „Mátyusföld és környékéről” szól. Közép-Szlovákia vi44. Abara, (Felső)Aha, Bátorkeszi, Bcrzétc, Boldogfa, Bolyk, Bős, Cakó, Csáb, Cséfalva, Ekei, Hidaskürt, Hontfuzesgyarmat, Kőhídgyarmat, (Bars)Lódec, Lelesz, Lévárt, Magyarbőd, Martos, Mokcsakcrész, Nagybalog, Nagycétény, Nagyida, Óvár, Palást, Pódafa, Pozsonypüspöki, Szádudvamok, Tardoskcdd, Vága, Vágfarkasd, Zétény, Zseliz, Zsitvabesenyö.
