Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
1918 utáni néprajzi kutatástörténet 77 határa...”; „Asztaltól felkelvén - táncolni kezdette...” stb.), valamint több, néprajzi tematikájú (elsősorban a jelentősebb naptári ünnepekhez kötődő) ismeretterjesztő cikk látott benne napvilágot. *** A korszak többi központi magyar lapjában {Népművelés, Nő, Szabad Földműves, Új Szó stb.), illetve az egyes járási sajtóorgánumokban {Csallóköz, Dunatáj, Gömöri Hajnal, Győzelmes Út, Haladás, Heti Hirlap, Zempléni Szó stb.) is találkozunk több-kevesebb rendszerességgel néprajzi jellegű írásokkal. Ezek nagyobbik része az időközben megjelent néprajzi bibliográfiák segedelmével ma már aránylag könnyedén áttekinthető (L. Juhász 1998; L. Juhász 1999a; Liszka 1988a). Itt is elmondható, hogy bármennyire működött is a létező szocializmus időszakában bizonyos, általában öncenzúrán alapuló szelekció, e lapok néprajzi anyaga alapvetően visszatükrözi a korszak hazai néprajzi kutatásának eredményeit. Nem maradt jelentős adatgyűjtés asztalfiókban anélkül, hogy belőle legalább valamilyen előzetes közlemény ne látott volna napvilágot hivatalos sajtóorgánumban. A két világháború közötti időszak nagyobbrészt kérészéletű lapjainak elemzésével ellentétben a fentebb bemutatott sajtóorgánumok gyakorlatilag három-négy évtizeden keresztül megjelentek, így a bennük közzétett néprajzi írások vizsgálata a szakmai íráskészség fejlődésére is kiterjedhet. Megállapítható, hogy bennük az egyre szakszerűbb problémaszemlélet és nyelvezet is szépen kitapintható. *** Ahhoz, hogy szlovákiai magyar néprajzi kutatások eredményeit egy többé-kevésbé önálló szervezeti feltételek mellett működő autonóm tudományosság kereteiben szemlélhessük, meggyőződésem, hogy alapvetően a szlovákiai magyar kutatók eredményeire, ezen eredmények áttekintésére van szükség. A szlovákiai magyar nyelvterület néprajzi ismerete szempontjából viszont szükséges a térségben kutatásokat végző magyarországi és szlovák szakemberek eredményeinek a számbavétele is. 3.3.3.4. Magyarországi szakemberek kutatóútjai a szlovákiai magyar nyelvterületen A második világháború után először csak elszórtan, majd a hatvanas évek végétől egyre sűrűbben bukkantak föl magyarországi kutatók a szlovákiai magyar nyelvterületen, hogy egy adott témában (általában monografikus feldolgozás alatt álló saját kutatási témájukhoz) adatokat gyűjtsenek; e (hivatalos, félhivatalos, privát, ritkán illegális) kutatóutak teljes körű áttekintése jószerével lehetetlen. Most is csak szemelgetni tudok az általam ismert kutatók és kutatóutak közül, bízva abban, hogy a tendenciát így is sikerül jelezni. Tudomásom szerint az elsők között, 1953-ban járt néprajzi kutatóútón az akkori Csehszlovákiában Gunda Béla, akinek módjában állott ekkor a Zoborvidéken is terepmunkát végeznie (vö. Gunda 1958a, 151). 1956-ban Ortutay Gyula végzett Szlovákiában magyarok között folklórgyűjtéseket, bár gyűjtött anyaga rejtélyes körülmények között azóta is lappang (?) valahol. Erről az alábbiakat írja egy helyütt: S itt van az 1956-os csehszlovákiai gyűjtés, anyaga: csallóközi, Nyitra vidéki, Zobor környéki értékes anyag, büszke voltam rá-s akkor gyűjtöttem először magnóval, helyesebben »minifonnal«. A Rádióban voltak a magnótekercsek, át akartam játszani, s ott pusztultak a Rádió ostrománál. Igaz, Sima Ferenc barátom, a nyelvész adataim, feljegyzéseim alapján (ezek maradtak meg!) újra gyűjtötte kérésemre az anyag jó részét, magnóra ő is, a tanszék könyvtárosa, Winkler Zsuzsa gépírásba tette, szinte kiadásra készen - úgy fájt az eredeti gyűjtés elvesztése, hogy máig nem vettem kézbe, egyik szekrényemben várja a nyomdába adást. Nagyon szerettem ezt a gyűjtést - gazdag anyag, olyan részletekkel, mint az egyik jó énektudású, mesélő asszony elmondta, hogyan ismerte meg Kodály Zoltánt, hogyan gyűjtött közöt-
