Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
74 II. Kutatástörténet állításomban. Ez lett az első publikációm...” (Demjénné 2007, 164-165). A járási lapban (Zempléni Szó) ismeretterjesztő néprajzi sorozatot indítottak, ahol rövid írások formájában a vidék népi kultúrájának egyes jelenségeit (méhészkedés, halászat stb.) mutatták be. Visszatérve a Csemadok-központ néprajzi kutató- és koordináló tevékenységéhez, végezetül szólni kell a pozsonyi székházban létrehozott néprajzi adattárról. Itt az alkalmazottak és az önkéntes munkatársak által gyűjtött folklóranyagot tárolták. Ezek egy része magnetofonkazettára felvett (főleg) népzenei anyag, de található benne prózai népköltészet és szokáselbeszélés is. A mintegy másfél száz tekercsen több mint tizenötezer dallamot elsősorban Ág Tibor és csak kisebb részben a nyári néprajzi szemináriumok résztvevői gyűjtötték. Az adattár másik fontos egységét képezték a néptáncgyűjtések alkalmával felvett filmek és videokazetták. Harmadsorban cédulaanyagot tartalmazott ez a gyűjtemény, főleg a Csemadokban dolgozó szakreferensek (elsősorban Méry Margit) gyűjtéseit, valamint a Tábortűzben meghirdetett gyermekjáték- és mondókagyűjtésre beérkezett pályamunkákat és vélhetően csak kisebb részben az önkéntes gyűjtők termését. Ez a folklórarchívum bekerült ugyan a Világirodalmi lexikon Voigt Vilmos által írt, a népköltészeti archívumokat felsoroló szócikkébe is (9. kötet, 236), mára - hogy itt, ismét átlépve a kronológiai kereteket, kissé előbbre ugorjak - azonban gyakorlatilag nyoma veszett. A cédulaanyagot (annak egy részét?) még láttam a kilencvenes évek elején a Csemadok pozsonyi székházában, de hogy ma hol található, nem lehet pontosan tudni. Egy része (vagy az egész?) a Csemadok Művelődési Intézete dunaszerdahelyi Népzenei Adattárában található. A magnótekercsek a kilencvenes évek elején a komáromi Duna Menti Múzeum Szlovákiai Magyar Nemzetiségi Osztályára kerültek, majd innen 1995 őszén Dunaszerdahelyre, ahol - Huszár László aktivitásának köszönhetően - a Csemadok Területi Választmánya égisze alatt népzenei adattárat hoztak létre, amely aztán a fent említett Művelődési Intézet részlegeként működik.42 A tekercsek néhány kivételtől eltekintve ma is megvannak, s úgy tűnik, hogy biztosított szakszerű tárolásuk és feldolgozásuk. Tudomásom szerint a néptáncfelvételek zöme a Szlovákiai Magyar Folklórszövetség által létrehozott adattárban nyert elhelyezést, miközben egy másolatuk a Magyar Tudományos Akadémia néptáncarchívumában is megtalálható (Méryné 1984b, 178). Összegezve a Csemadok szerepét a néprajzi kutatásban, elmondhatjuk, hogy ez a szerep meglehetősen ambivalens volt. Miközben az ott dolgozó szakembereknek (Ág Tibornak, Méry Margitnak, Takács Andrásnak és másoknak) szinte naponta meg kellett küzdeniük a föléjük kirendelt hivatalnokok értetlenségével, (jó esetben!) bürokratizmusával, el kell ismerni, hogy a szervezet (lévén az egyetlen, amely - ha olykor gúzsba kötve is, de mégiscsak - legálisan foglalkozhatott a néprajzi gyűjtések koordinálásával) pótolhatatlan szerepet játszott a szlovákiai magyar néprajzi tudományosság megalapozásában. A Csemadok néprajzi aktivitásaitól részben függetlenül dolgozott (és dolgozik) néhány önkéntes gyűjtő, akiknek eredményeire itt is utalni kell. A fentebb már említetteken kívül elsősorban Csáky Károlyról és Gágyor Józsefről van szó, akiknek kötetei a szlovákiai magyar néprajzi tudományosság fontos lépcsőfokai közé tartoznak. Megjegyzendő, hogy szlovákiai magyar viszonylatban az „önkéntes néprajzgyűjtő” és a „szakképzett néprajzkutató” kategóriák nem problémamentesek. Egyrészt azért, mivel némelyik „önkéntes néprajzgyűjtő” szakmailag kifogástalanabb munkákat tett le az asztalra, mint sok „szakképzett néprajzku42. Erről, a Csemadok Művelődési Intézete keretei közt működtetett Népzenei Adattárról az 1989 utáni eredményeket bemutató alfejezetben még részletesebben szólok.
