Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
58 II. Kutatástörténet Tamás Mihály helyét a konzervatív Földes György vette át, ami a dilettantizmusnak és a jobboldali eszméknek nyitott kaput. A néprajzi írások tekintetében is folytatódik a hagyomány, amit már a Magyar /rámái megfigyelhetünk. Manga János egy dolgozatában az 1937-es Nyitra vidéki néprajzgyűjtésének eredményeiről számol be. írását ő is a kor szokásos szólamaival kezdi („a magyarság ősi szellemi kincsei”, „évezredek homálya”, „néplélek”, „szellemi erőérték” stb.), majd a szóban forgó terület népzenei kutatástörténetét foglalja össze. Saját munkájáról beszámolva elmondja, hogy tizenkét faluban gyűjtött, az eredményeket statisztikailag is kimutatja és szemelvényeket is közöl (Manga 1938). Tichy Kálmán a tőle megszokott módszerrel és stílusban a gömöri népi építkezés vakolatdíszeit elemzi, majd ismét oda lyukad ki, hogy óvja az olvasót az ízléstelenségtől, hogy megszabja, „hogyan nem szabad falusi magyar homlokzatot díszíteni”. Az írás stílusának érzékeltetésére álljon itt néhány sor a dolgozat befejező részéből: Félig nyitva a léces kiskapu. A ház előtt, az eperfa alatt a gyereknép nyugodtan, természetes könnyedséggel néz a fényképezőgépbe, egy nagyszerű fajtának veleszületett intelligenciájával. Hála istennek, elegen vannak - errefelé nincs egyke! Meg kell őket tanítani, hogy ha felnőnek, s majd omladozni kezd a vakolat a régi házon, hozzá ne nyúljanak pusztító kézzel, hanem ápolják, őrizzék az ősi szépséget, a falusi porták kedves arculatját. Mert ez az arc is színgazdag, mélységes magyar lélek tükre, s ha elfakulna, nagyon sokkal lennének szegényebbek miatta. (Tichy 1938) A további két írás már tulajdonképpen terjedelmesebb ismertetés. Bodnár István egy Magyarországon megjelent könyv, népművészeti album ürügyén a szlovákiai Bodrogköz szőtteseiről és varrottasairól (Bodnár 1937), Féja Tibomé pedig egy pozsonyi kézimunka-kiállítás kapcsán a martosi kézimunkáról ír (Féja 1938). Mindkét cikk, a műfaj meghatározta keretek közt maradva, értékes adalékokat is közöl a tárgyalt témával kapcsolatban. A vidéki hetilapok közül kétségtelenül az egyik legszínvonalasabb volt a Sándor Dezső szerkesztette Érsekújvár és Vidéke, a benne közölt szórványos (érdekes módon jobbára) dilettáns, a néprajzi publicisztika határán elhelyezkedő írások viszont nem érdemelnek különösebb figyelmet. Ehhez hasonló profilú a rimaszombati Gömör, de jelentősebb az ipolysági A Hét néprajzi tárgyú közleménysora, abból is főleg a Manga János által írottak (vö. Csáky 1989, 94-98). A dunaszerdahelyi Csallóközi Hírlap viszonylag gyakran közölt hoszszabb-rövidebb néprajzi írásokat, amelyek közül főleg Khín Antal ismeretterjesztő cikkeit érdemes megemlíteni. Időzzünk egy kissé hosszadalmasan a Losoncon megjelent Figyelő című hetilapnál, amely szinte évente változtatta profilját, szerkesztőségét. E lap 1933. évi két utolsó számában jelent meg Thain János A népművészet kérdése és helyzete Szlovenszkón című összefoglaló igényű dolgozatának egy részlete. A szerző levelezése alapján szerencsés módon ismerjük e munka megszületésének indítékait is. A Prágai Magyar Hírlap 1931. április 1-ji számában megjelent pályázati felhívás ösztönzésére készült. A pályadíjakat felajánló intézmények, egyesületek, magánszemélyek sorában nyilván ott volt a Kazinczy Társaság is. Sziklay Ferencnek a Társaság kultúrreferensének Thainhoz intézett levele mindenesetre erre enged következtetni. A munka további sorsa a Gömöry Jánostól, Tichy Kálmántól és Darkó Istvántól származó levelek alapján követhető nyomon. A pályamű részlete, amint már fentebb említettem, végül is megjelent a Figyelőben, amelynek akkor Sándor László és Darkó István volt a szerkesztője. A szerkesztőség hét folytatásban ígérte az olvasóknak a tanulmány közlését. Ennek első része jelent meg, majd a szerkesztőknek a lapból történt kiválása után a sorozat félbeszakadt. Az írás további sorsa egyelőre ismeretlen (vö. Liszka
