Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
II. Kutatástörténet
1918 utáni néprajzi kutatástörténet 55 gyár mikrotársadalom előhívta igényeknek megfelelően a népi kultúra felé fordult (abban látva e népcsoport jövőjének zálogát, bázisát), miközben néprajzi felkészültségüket, kutatási módszereiket is tökéletesíteni igyekeztek (tehát „tudományt szerettek volna csinálni”). Néprajzi orientáltságukat fokozatosan mind erőteljesebbé váló szociográfiai tájékozódás színezte, így jutottak el az akkor (sőt szlovákiai magyar viszonylatban szinte még ma is) úttörőnek számító 1931-es néprajzi programtervezetük kidolgozásához (ahogy arra már a fentiekben utaltam, ezek a programtervezetek, a Csallóközi Múzeum számára írottat is beleértve, Balogh Edgár nevéhez fűződnek. Arra vonatkozólag már nincsenek adataink, hogy az ő nézeteit, elképzeléseit - a budapesti szakemberekkel, elsősorban Bátky Zsigmonddal, Györffy Istvánnal és Solymossy Sándorral történő konzultálások mellett - milyen mértékben befolyásolta, alakította a mozgalom más tagjainak véleménye). Fiatalos hévvel kezdtek mindenbe, eszmei és szakmai fejlődésük bámulatos gyorsasággal vitte őket előre, így konkrét, kiérlelt kutatási eredményeket már nem tudtak felmutatni. Ezt Balogh Edgár is rezignáltan ismeri be visszaemlékezéseiben: „Eredetileg arra gondoltunk, hogy könyv alakban adjuk ki - méghozzá két nyelven: magyarul és szlovákul - nyári vándorlásaink és helyi monografikus kutatásaink eredményét, a szociográfiai irodalom ilyen felvonultatására azonban nálunk nem került sor. Csak akkor sajnáltuk jó néhányan, hogy kezdeményezésünk elakadása a kisebbségi viszonyok között milyen maradandó kifejezéstől fosztott meg bennünket, mikor hat kerek esztendő múlva a magyarországi falukutatók első kollektív falurajza (az Elsüllyedt falu a Dunántúlon) megjelent, s utána a Magyarország felfedezése sorozat feltűnést keltő kötetei sorra napvilágot látnak” (Balogh 1981, 239). Mindamellett az általuk közzétett kevés számú néprajzi dolgozat, a bennük található, ma már nehezen gyűjthető adataik révén figyelemre méltó. Igényes, állandó önképzéssel csiszolt munkastílusuk, komplex problémalátásuk pedig ma is példaerejü lehet számunkra. 3.3.1.3. A néprajzi kutatás eredményei a korabeli sajtó tükrében A két világháború közötti szlovákiai magyar szellemi élettel foglalkozó írások már-már közhelyszerűen vissza-visszatérő megállapítása, hogy ebben az időszakban rengeteg (több mint félezer!) sajtótennék látott napvilágot, ám ezek döntő része kérészéletű volt, és zömük legfeljebb provinciális színvonalat képviselt (a korszak sajtójának jó áttekintését adja Szvatkó 1938; Turczel 1967, 147-184; Turczel 1982, 84-142; Turczel 1995, 148-178. Újabban, részben a korábbiak kritikája: Filep 1998, 330-366). Mivel zömük egyáltalán nem vagy csak egészen elszórtan közölt néprajzi jellegű adatközlő, illetve ismeretterjesztő írásokat (a néprajzi forrásanyagként is hasznosítható hír- és hirdetésanyag feldolgozására ez ideig nemigen akadt vállalkozó kutató35), nem lenne szerencsés (és igazán gyümölcsöző) nekirugaszkodás az összes lapot vizsgálat alá vonni. Lényegében mindegyik laptípus ismeretterjesztő jellegű néprajzi írásokat közölt. Ezek közül a legszínvonalasabbakat a különféle szépirodalmi, kulturális folyóiratokban találjuk. Ilyenek voltak többek között a Nemzeti Kultúra, a Magyar Minerva (Végh 1999), a Forum, a Magyar írás és a Tátra. Az 1932 és 1937 között megjelenő „irodalmi, művészeti és kritikai” folyóirat, a Magyar írás a Kazinczy Lap- és Könyvkiadó Szövetkezet kiadványa volt, és polgári demokratikus szellemével, elsősorban az első két évben, Darkó István szerkesztésében amolyan „harmadikutas” szemléletet képviselt (a lap újabb értékelése: Filep 1998, 360-361). A folyóirat publikációinak néprajzi szempontú feldolgozá-35. A korabeli hírlapok néprajzi forrásként való alkalmazásában, üde kivételként élenjár L. Juhász Ilona, aki újabban több tanulmányát gyakorlatilag erre a forráscsoportra alapozta (lásd pl. L. Juhász 2005c; L. Juhász 201 Od).
