Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
V. Összegzés helyett: a 20. századi népi/populáris kultúra történeti rétegzettsége, avagy gondolatok a szlovákiai magyar önmeghatározás kérdéseihez
406 Összegzés helyett 2. Az új államkeretek viszont gyökeresen (és - úgy tűnik - feltűnően gyorsan!) átalakították ezt a viszonyrendszert. Kettő, a csehszlovák fennhatóság alatt eltöltött évtized múltán már ilyen megállapításokat olvashatunk a korabeli sajtóban: A vendéglőkben sok ember, hangos szó, kirándulók és emlékezők: a felvidéki városokban most egy nemzedék keresi emlékeit. Az ebéd jó és olcsó, a kiszolgálás gyors és készséges, s mégis, az egészben van valamilyen árnyalati idegenség: ez még a másik stílus, ez az étterem, ez a modernség, ez az étlapnélküliség, ez az olcsó, kéretlen menürendszer... valahogy más minden az étteremben, mint a Duna másik partján. A személyzet figyelmes, de másként, mint odaát, az egészben van valami gyárias, tömegre beállított, s azt kell mondanom, hogy ez a modor, ez a stílus, ez az egész változás, melynek már csak az életformákban találni ízét és nyomát, nem is ellenszenves. Itt húsz évig másként éltek az emberek, sok gond között, sok szenvedésben, s mindenestül tanultak egy újfajta életütemet, amely nem sokat kivételez. A demokrácia rejtélyes folyamat, s nem szabad összetéveszteni a rossz modorral. Ez a Bat’a-cipős demokrácia még rajtahagyta kézjegyét a visszakerült területek életformáin, s ha szelleme, hangja idegen is, azt kell mondanom, nem ez volt a legrosszabb, amit a csehek ellenünk elkövettek... (Márai 2004, 181) Márai Sándor benyomásai ezek, amelyeket - az 1938-as visszacsatolást követően - 1939 márciusában, első komáromi látogatása után vetett papírra. Vajon valóban lehetséges lenne, hogy alig két évtizedes különállás után már ilyen különbségek lettek volna megfigyelhetőek a magyar-szlovák határ két oldalán? Nincs okunk Márai szavaiban kételkedni, annál is inkább, mivel a korszak más írói, publicistái, társadalomkutatói is tettek hasonló megállapításokat. Ez viszont számunkra, néprajzosok számára is jó néhány kérdést fölvet. A továbbiakban ezeket vegyük sorra! a) Mennyire általánosíthatóak ezek a megfigyelések, illetve mily mértékben tekinthető ez az elkülönülés a két évtizedes „cseh uralomnak”, vagy voltak ennek már korábbi előzményei is? b) Tartható-e az a - voltaképpen a német nyelvszigetkutatásban gyökerező - nézet, miszerint a peremterületre szorult, az anyanemzettől elszigetelt népcsoportok egy archaikus(abb) kultúra helyi változatát konzerválják? c) Egy új, más nyelvű, részben más kultúrájú államhatalom miként és milyen gyorsan képes befolyásolni egy adott közösség mindennapi kultúráját? d) Valóban kialakult-e a szlovákiai magyarok vonatkozásában egy, a magyarországitól, illetve a többi elszakított területek magyarjaiétól részben eltérő, részben más kultúra, mentalitás? e) Ha igen, akkor leírható-e egzakt módon, s miben nyilvánul meg ez a szlovákiai magyarság? A felvetett kérdésekre megfelelő előmunkálatok hiányában most jószerével csak tézisszerű válaszkísérleteket áll itt módomban megfogalmazni. Hogy a Márai által kifejtett különbözőségnek voltak-e 1918 előtti gyökerei, vagy kizárólag az új államkereten belüli intézményrendszernek, belső kereskedelemnek stb. köszönhette-e kialakulását, arra egyértelműen azt mondhatom, hogy az utóbbiról van szó. Igaz ugyan, hogy a korszak publicistái előszeretettel beszéltek bizonyos „felvidéki szellemről”, „indogermán magyarokról” stb., ami egy nagyjából jól körülhatárolható jelenségcsoportra, népességre vonatkozott. Annak az elsősorban városi polgárságnak a kultúrájára gondolok, amely a klasszikus Felvidék (tehát a történeti Magyarország északi, hegyes-dombos területein) általában német és szlovák népességgel vegyesen élt. Ebben a viszonylatban valóban kialakult egy multikulturális, multietnikus közeg, amelynek sajátosságai szembeötlőek voltak. 1918-tól viszont nem csak ezek az északi területek kerültek Csehszlovákiához, hanem a jóval délebbi, alföldi jellegű vidékek is. Ezek-
