Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
V. Összegzés helyett: a 20. századi népi/populáris kultúra történeti rétegzettsége, avagy gondolatok a szlovákiai magyar önmeghatározás kérdéseihez
V. ÖSSZEGZÉS HELYETT: A 20. SZAZAD! NÉPI/POPULÁRIS KULTÚRA TÖRTÉNETI RÉTEGZETTSÉGE, AVAGY GONDOLATOKA SZLOVÁKIAI MAGYAR ÖNMEGHATÁROZÁS KÉRDÉSEIHEZ 1. Az egykori Felső-Magyarország126 1918-as Csehszlovákiához történt csatolásával jelentős, mintegy háromnegyed milliónyi magyar népesség került új típusú peremhelyzetbe. Míg korábban ezek a magyarok az ország északi peremvidékén, a többségi nemzethez tartozóan, zömükben a magyar-szlovák nyelvhatár szűkebb-tágabb térségében éltek, addig az új államalakulat részeként definiálható Szlovákia déli határsávjába, immár kisebbségi státusba kerültek. Ez a dél-szlovákiai magyarlakta terület az elcsatolás időpontjában kulturálisan rendkívül tagolt volt, ami főleg a természetföldrajzi viszonyokból, és az ezekből is levezethető gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok irányából adódik. Az itt található történeti és földrajz tájegységek (a Csallóköz, Mátyusföld, Zoborvidék, Palócföld, Ung-vidék, Felső-Bodrogköz stb.) népe elsősorban észak-déli gazdasági kapcsolatokat ápolt, s ebből kifolyólag kulturálisan is a tőlük északra fekvő (olykor szlovák vagy ruszin) és délre elterülő (általában magyar, 1918-ban viszont zömében Magyarország területén maradt) területekkel álltak rokonságban. Egymással (tehát például a Csallóköz a Palócfölddel, vagy a Mátyusföld a Bodrogközzel és így tovább) 1918 előtt semmiféle kapcsolatokat nem tartottak fenn. Ez a természetföldrajzi adottságok és az úthálózat (s az ezekből is fakadó kereskedelmi kapcsolatok) mellett annak is betudható, hogy ezek a régiók amolyan félhold alakban Budapest vonzáskörzetéhez tartoztak. Kissé kiélezve úgy is lehetne fogalmazni, hogy egy galántai, egy füleki vagy egy királyhelmeci gazdának ahhoz, hogy a másikkal találkozzon, a legnagyobb esélye akkor volt, ha fölutazott Budapestre. Ennek számos érzékletes publicisztikai bemutatását lehetne most példaként felhozni a két világháború közötti szlovákiai magyar sajtóból. Legyen elég itt és most egy rövid, losonci vonatkozású idézet Darkó István tollából: A nagy test szívéhez, Budapesthez akkora távolságra volt, hogy jól hallhatta a dobbanásait. Délután öt órakor szokott volt berobogni a losonci állomásra Körmöcbánya és Zólyom hegyeiből, Középeurópa legszebb vasútvonalán a »ruttkai gyors«. A losonci polgár kis kézitáskával szállott fel rá, hogy este már valamelyik pesti színház nézőterén üljön, vagy üzleti ügyeit intézhesse... (Darkó 1938, 197) Darkó szövegét természetesen nem szabad túlértékelni (hiszen nem minden társadalmi rétegre, s az általunk most vizsgált alsó- és középosztályokra éppenséggel nem volt jellemző, hogy „kis kézitáskával” vonatra ülve pesti színielődásokat látogatott volna előszeretettel), ám mégis jelzi ennek a Budapest-központúságnak és (áttételesen) a későbbi szlovákiai magyar nyelvterület szétdaraboltságának a jelentőségét. 126. A térség megnevezésben problematikájához lásd a kötet bevezető fejezetét (vö. Liszka 2009d).
