Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Felső-Bodrogköz 397 Római és görög katolikus templom a falu főutcáján. Borsi (Liszka József felv. 2006) többször torokfájás) megelőzésére volt ugyan hasznos, de elterjedt általános óvó-védő szerepe is. Kisdobrán például a frissen szentelt barkából a szántóföldön, a kertben is szúrtak le egy-egy ágat a föld megóvása, a jó termés biztosítása végett. Kiemelten fontos szerepük volt a húsvéti szentelményeknek, azon belül is elsősorban az ekkor megszentelt ételnek, főleg a nagyméretű kalácsnak (pászka), kolbásznak és az édes túrónak. Úgy tűnik, hogy a térség szentelményei vizsgálata során egy sor kapcsolódás, átadás-átvétel mutatható ki az ortodox kereszténységből a görög katolikusokon át a római katolikusok, illetve az ukránoktól, ruszinoktól a magyarok irányában (vö. Viga 1996, 190-204). Archaikus népi imádságok a katolikus lakosság körében itt is gyűjthetőek még napjainkban is. Fehér rózsa Mária Jézus engem talált Szent igével Ígéri Arany gyűrűvel pecsételi. Boldogasszony háza négy szögletén Négy szép őrző angyal. Őrizz, őrizz ó szép angyal! Midőn Krisztus Urunk elaluszik Teljes világ világosodik Piros hajnal hasadozik. Kelj fel, kelj fel boldogságos, szentséges Szűz Mária Mert szent fiadat megfogták Keresztfára feszítették Három csepp vérit elejtették Az angyalok fölvitték Átriumba bevitték Krisztus urunk elébe letették. Krisztus Urunk azt mondván: