Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
396 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Lucakor kezdte, karácsony villáig minden nap kellett csinálni rajta valamit. Nagymisekor letette a bejáratnál, a templomajtón belül és ráült. Azt mondták, hogy meg lehet látni az ördögöket [...] Boszorkány vagy ördög, ugyanaz! Nagy szarvuk volt. Az egyik is rontani akar, a másik is. Mikor már jöttek ki a templomból, akkor vigyázni kellett: telerakta a zsebét mákkal, azt szórta, hogy az ördögök ne érjék utol. Addig nem mehettek utána, míg a mákot fel nem szedték, mert különben széttépték volna! (Kisdobra: Viga 1996, 290) A baromfitartáshoz kapcsolódó hiedelmek nagyban hasonlítanak az Ung-vidék bemutatása során már elmondottakhoz. A kotlós alá itt is mindig páratlan számú tojást tettek. Férfikalapban vitték be a tojást az ültetéshez, hogy a kikelt csirke között sok kakas legyen. Miközben a kotlóst a tojásra ültették, Kisgéresen az alábbi szöveget mondogatta a gazdasszony: Úgy ülj, mint a só, úgy kőts, mint a hangya. Ugyanitt azt is tartották, hogy nem jó kotlóst ültetni, amikor a csipkerózsa virít (Viga-Viszóczky 2000, 192. Vö. Viga 1996, 267-274). A földműveléshez kapcsolódó hiedelmek, mágikus praktikák a térségben is ismeretesek, s ezek gyakorlatilag egységesek a római és görög katolikus, valamint református lakosság, illetve a magyarok, ruszinok és szlovákok körében. Feltűnő módon szegényesek a gabonához, búzához kapcsolódó mágikus eljárások, s ezek jószerével abban merülnek ki, hogy a gabonaföldön történő bármilyen munka megkezdése előtt keresztet vetettek és egy istensegítset mondtak. Jóval gazdagabbak a különféle kapásnövények (krumpli, tök, kukorica) ültetése és megmunkálása során alkalmazott praktikák. Általános hiedelem, hogy ha valaki leül a krumpli vetése közben, akkor olyan nagy lesz a termés, mint az illető alfele. Egy hardicsai adat alapján a krumpliföldön nem volt szabad a kapásnak a hajához nyúlnia, mert akkor olyan szálkás, szálas lesz a termés, mint az emberi haj (további részletekkel lásd: Viga 1996, 274—276). 8.3.2.3. Népi vallásosság Viszonylag szerény kutatási előzményekkel, részben saját tereptapasztalataimra, valamint a komáromi Etnológiai Központ Szakrális Kisemlék Archívuma adataira támaszkodva fogalmaztam meg az alábbi összefoglalást (vö. Bartha 1982; Liszka 2007e; Viga 1996). *** A térség lakossága alapvetően három vallási felekezethez tartozónak vallja magát. A római katolikusok és a reformátusok nagyjából a lakosság egy-egy harmadát teszik ki. A maradék harmad döntő hányadát a görög katolikusok alkotják, kiegészülve viszonylag jelentéktelen evangélikus és izraelita kisebbséggel. Egyes településeken belül azonban ez az arány nem pontosan így mutatkozik meg, hiszen vannak csaknem teljesen római katolikus (Battyán, Lelesz), szinte homogén református lakosságú (Ágcsemyő, Bacska, Kisgéres) és görög katolikus többségű (Bély, Kisdobra) falvak. A két világháború közti időszakban már általános gyakorlat volt - ahogy azt Viga Gyula megállapította -, hogy a különböző vallási felekezethez tartozóak felkeresték egymás szent helyeit. „Mindegy az, hogy mékbe megy az ember! Egy Istent hisz!” - mondta egy szomotori adatközlője, s véleményével nem állt egyedül (Viga 1996, 151). A térség görög katolikus népe elsősorban a máriapócsi kegyhelyet látogatta, míg a római katolikusok főleg Barkára, Kassára és Ungvárra jártak búcsúba. A vidék római és görög katolikus népe vallási életében kiemelten fontos szerepet kaptak a különféle szentelmények. Viga Gyula megállapítása szerint ebben nem volt lényegi különbség a római és görög katolikus hívők között. A szenteltvíz, szentelt gyertya, virágvasárnapi szentelt barka, úmapi zöld ág, szentelt búza stb. a néphit szerint különféle betegségek (a leg-
