Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Felső-Bodrogköz 385 296-297). A gabona szemnyerése hagyományosan kézi csépléssel történt a porta végében álló hatalmas csűrökben. A néprajzi módszerekkel megragadható időszakban azonban általában már géppel csépeltek. Itt is ismert A cséplőgépbe esett lány balladatípusa. Ezernyolcszáz nyolcvankettedik évbe ' Mi történt a Derencsi csűrös kertbe? Barna kis lyány, barna kis lyány Felmászott a kazalra, A kazalból beléesett a dobba! Mikor ezt a szeretője meglátta, A két kezét a fejére kócsolta: »Gépész uram, gépész uram, Álljon meg a masina, A szeretőm beléesett a dobba!« Feltették a holttestet a kocsira, Úgy vitték a szeretője házába, Piros vére, piros vére, Úgy folyik, mint a patak; Szeretője siratná, de nem szabad! (Bodrogköz: Deák Geyza gyűjt. 20. sz. eleje. Közli: Pocsainé 2001a, 75) A kicsépelt gabona tárolására a kamrában álló, tölgyfából készült szuszok szolgált. A termények betakarítására az apró birtokkal rendelkező parasztgazdaságokban a család munkaereje elegendő volt. Sőt a szegényebbje kepés aratást is vállalt a térség nagybirtokain. Ide, az egyértelműen kimutatható magyarok mellett távolabbról is érkeztek, elsősorban ruszin, valamint kisebb részben szlovák és lengyel részes aratók (vö. Viga 1996, 67-72; a magyarországi vándoraratók kérdéséhez általában lásd: Balassa 1985). A gabonaneműeken túlmenően természetesen különféle kapásnövényeket, főleg burgonyát, kukoricát, dohányt is termesztettek. Utóbbi jelentős jövedelmet biztosított mind az uradalmaknak, mind a paraszti gazdaságoknak. Erről egy sor korai adat is tanúskodik. Bél Mátyás például már a 18. században feljegyezte, hogy a királyhelmeciek dohánytermesztéssel is foglalkoznak (Bél 1977, 909). [Királyhelmec] szántóföldje 1475 hold, s mindenfelé gabonát, kukoríczát, káposztát, dohányt bőven terem; szép tölgyes erdeje, szőlőhegye, híres cseresznyéje, sok gyümölcse és egy kerek hegy tövében szép fekvése van. (Fényes 1851, II: 99) A bodrogközi nagygazdák a klasszikus néprajzi módszerekkel elérhető időben átlagban 3-5 holdon termesztettek dohányt. A térségben elsősorban Szinyért, Zétényt, Nagygérest és Nagytárkányt tartották dohányos falunak. Utóbbiban, az egykori sóház épületében a 20. század első felében olykor 200 alkalmazottat is foglalkoztató dohánybeváltó is működött. Ez a tény jelentősen megnövelte a Tisza menti települések lakóinak dohánytermesztő kedvét. Jól jövedelmezett ez a tevékenység, hiszen a két világháború közti időszakban például egy 1-1,5 holdnyi terület dohányból akár 1500-3000 korona hasznot is hozott. Csak összehasonlításképpen: egy hold föld ára ekkoriban 1000 korona volt (további részletekkel lásd: Viga 2008, 94-95. Vö. Viga- Viszóczky 2006, 299-303). Zöldség-, gyümölcs- és szőlőtermesztés Szórványos korai adatok mellett elsősorban Viga Gyula kutatásainak köszönhetően alkothatunk képet a Felső-Bodrogköz zöldség- és gyümölcstermesztéséről (Viga 1993a; Viga 2008 stb.). A szőlőtermesztés vonatkozásában főleg Balassa Iván és Bodó Sándor közleményei az irányadóak (Balassa 1991; Bodó 1979. Vö. Drábiková 1989). *** A gyümölcs jelentős szerepet játszott a bodrogköziek életében. Erről a korai országleíró munkák is sorra megemlékeznek: A mezőváros határában kiválóan megterem a búza, a dohány meg a bor. Nem messze a mezőváros mö
