Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Ung-vidék 371 szolgáló lelkész nem nézte jó szemmel a hívek erős ragaszkodását egykori lelkipásztorukhoz. A Vajó család őriz egy imakönyvet, amelyet Szmutko Emil ajándékozott a családfőnek, Vajó Jánosnak a következő beírással: Imáimba foglalva lelkiatyai szeretettel küldöm vigaszul e könyvecskét, hogy sok-sok lelki vigaszt találj az Úr Jézusnál Vajó Jánosnak Csicser, 1944. jul. 16. Szmutko Emil plébános A család birtokában van egy kinyomtatott arckép is, amely Szmutko Emilt ábrázolja. Hátlapján a következő, szintén nyomtatott szöveggel: SZMUTKO EMIL, r.k. plébános 1905-1944 „Omnia!” Jézus szent Szívéért, Híveimért, Szeretteimért ajánlom fel életemet, szenvedéseimet! Viszontlátásra ha találkozunk ott fönt! Édes apám ezt nekem az Ur Jézus küldi! Gyónom a mindenható Istennek stb. „Most segíts meg Mária!” „Jézus irgalmazz” Szmutko Emil csicseri római katolikus plébános utolsó szavaiból. Irgalmas Jézus adj neki örök nyugodalmat. Emlékét, kultuszát nővére, Szmutko Etelka ápolta nagy odaadással, s valószínűleg az ő halála után kezdett ez fokozatosan elkopni. Ma már egyetlen hálatábla sem látható a sír körül. A református népi vallásosság kutatottsága a szlovákiai magyarok körében - ha lehet - még elhanyagoltabb képet mutat, mint a római vagy görög katolikus vallásos néphagyományok vizsgálata. Bizonyos fokú kivételnek számít Sz. Tóth Judit 1980-1986 között lebonyolított Ung-vidéki kutatása, bár közleménye alapvetően a presbitériumi jegyzőkönyvek elemzésére és a templomi ülésrend körüli jelenségek bemutatására irányul, s ezek inkább a társadalomnéprajz és a jogi népszokások kutatóinak szolgáltatnak adatokat. A népi vallásosság par excellence jelenléte közleményében inkább csak érintőlegesen van jelen. Ezek is elsősorban a másik két vallással való kapcsolatokat példázzák. Ilyen például, hogy református öregasszonyok is használnak különféle szentelményeket (pl. szenteltvizet) bizonyos betegségek gyógyítására, és ezt összeegyeztethetőnek tartják vallásuk tanításaival. Több helyütt az úrvacsora felvételét - katolikus hatásra - áldozásnak mondják, s ha a lelkész nagybeteghez visz úrvacsorát, akkor azt mondják, hogy feladja az utolsó áldozatot. Ugyancsak nem számít ritkaságnak református körökben a nagypénteki böjt megtartása. Ha viszont valaki kitér a hitéből, akkor a református templomból kiharangozzák, mondván, „elbúcsúztatják a református hívek közösségéből, mintha meghalt volna” (Sz. Tóth 1990, 121. Vö. Sz. Tóth 1989). 7.3.2.4. Népszokás Néhány, nem célirányos kutatásokból származó szórványos adatot leszámítva a kérdéskörre vonatkozó ismereteink 20. század végi kutatási eredményekből származnak. Érvényes ez mind a jeles napi (Barna 1984b; Barna 1989c; Barna 1990b; Barna 2000a; Bartha 1989), mind pedig az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokásokra (Barna-Molnár 1989; Mihályi Molnár 1984; Novák L. 1989c; D. Varga 2006). *** A jeles napi szokások gazdag tárházával találkozunk az Ung-vidék falvaiban is, amelyeket erőteljesen meghatározott a lakosság viszonylag sokrétű vallási összetétele. A görög és római katolikus népesség szokásai általában pompásabbak (viszonylag sok ruszin és szlovák elemmel), míg a reformátusokét a puritánabb vallás és a közeli református központok (Sárospatak, Debrecen) hatása befolyásolta. A kisgyermekek újévi ünnepi köszöntői a 20. század utolsó harmadáig szokásban voltak a térség falvaiban:
