Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Ung-vidék 365 kedveltebbek közé sorolhatóak az Argims királyfiról, a Tündérszép Ilonáról, Az elvarázsolt lányolcról vagy a Kígyókirályról szóló történetek. A történeti mondák szintén népszerű rétegét képezik az Ung-vidéki prózai népköltészetnek. Rendkívül közkedveltek a Mátyás királyról és Rózsa Sándorról szóló mondák. Ugyanígy, elsősorban női mesélők körében, népszerűek a vallásos tárgyú novellamesék (elsősorban Jézus Krisztus, Szűz Mária és Szent Péter főszereplésével). Állatmesék, ahogy az a magyar anyagra általában is jellemző, az Ung-vidéken is viszonylag ritkák. Vót Mátyás királynak egy szőlője. Olyan dombon vöt a szőlő. Hát ott kapálgattak. Mátyás közben itatta az urakat. Utána kiment a király az urakkal a mezőre. Igen meg vótak izzadva az emberek. Azt mondja a király:- Ezek írdemlik meg a bort.- Dehogy azok, mink irdemlük meg - mondták az urak.- No jól van, akkor gyertek, fogtok kapálni. Hát nem felfele állította üköt, hanem lefele. Hát azok meg összeizzadtak úgy, hogy osztán mondták:- Tényleg az érdemli meg a bort, aki megkapáli a szőlőt. (Nagyszelmenc: Géczi 1989, 390) Gazdag a térség hiedelemmonda-anyaga is. Ezek elsősorban a tudós kocsisokra, tudós pásztorokra, s főleg a boszorkányokkal kapcsolatos történetekre koncentrálódnak (lásd még a vidék néphitéről szóló alfejezetet is!). Vót Szirénfalván egy szóga, akit a kovács felesége lovagolt. A kovácsáé Iává változtatta a szógát, oszt úgy lovagolt rajta. Úgy változtatta Iává, hogy a kötőfékkel fejbe vágta a szegény szógalegényt. Csak éjjel tizenkét óráig lovagolt rajta, tovább már nem. A szógalegény báttya huszár vót, akinek az eset után írtak, hogy gyüjjön haza segíteni az öccsén, mer annak mán semmi ereje sincs; se enni, se inni nem akar mán. Mikor a huszár hazajött, tudakozódott az öccsénél, hogy mi van vele. Az azonban nem akarta megmondani. Akkor én öllek meg - mondta a huszár báttya. Végül elmondta. Ezután a huszár elbánt a kovácsáéval, oszt üt változtatta lúvá. Neki is vót olyan tudománya, mint a kovácsáénak. Elvitte a kovácshoz oszt megvasaltatta. Ráverette a patkót a kezére meg a lábára. Mikor ez megvót, a huszár bejárta vele a határt, utána visszament a kovácshoz, oszt leszedette a patkót. Néhány napig még feküdt az asszony, de utána belehalt fájdalmába. (Nagyszelmenc: D. Varga 1985b, 29) Vannak adataink az Ung-vidéki mesélési alkalmakról is. Géczi Lajos említi, hogy „Bánikné Köblös Boris néni beszélte, hogy süldőlányként az ungcsepelyi református papnál szolgált. A papné kevés fosztót hívott, ám meséivel hajnalig ott tartotta őket. Olykor három este is mesélt” (Géczi 1989, 31). A gyűjtő figyelme a neki elmondott mesék, mondák esetleges forrásaira is kiterjedt: „Természetesen már a századforduló [a 19-20. század fordulójáról van szó. L.J. megj.] óta olvasgattak a falusi gyerekek meséskönyveket: Gaál Mózest, Pósa Lajost, Benedek Eleket, Grimmmeséket, az Ezeregyéjszaka meséit és másokat. Sajátos módon még az én gyermekkoromban is minden szépirodalomi alkotást meséskönyvnek neveztünk. Tehát ha valamelyik olvasni óhajtó szülő - mert ilyen is volt - arra kérte gyermekét, hozzon neki meséskönyvet, ez többnyire Jókai-, Mikszáth-, Gárdonyi- és egyéb könyv volt... Az a tény, hogy a kötelező iskolalátogatás óta népünk mesekincse a műalkotások révén is gyarapodott, szükségszerűen fölveti azt a kérdést, mennyire épültek bele, fonódtak össze a népmesékkel ezek az alkotások. Hiszen a mesélő nem tesz különbséget népmese és műmese között. Gyűjtésem során néhányan erősködtek, mondhatnák el azt a szép mesét, amelyet éppen a rádióban hallottak vagy a tévében láttak...” (Géczi 1989, 33-34) Rendkívül keveset tudunk a térség dallamhoz kötött epikus és lírai népköltészetéről. Szórványos adatainkból arra következtethetünk, hogy a klasszikus népballadák egy részét (Szégyenbe esett lány; Szaván kapott feleség; A há
