Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
364 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása jellegzetes tartozéka volt a sokszor gazdagon díszített bőrtarisznya, amely az időjárás viszontagságaival szemben jó védelmet nyújtott a benne tartott élelemnek (további részletekkel lásd: Liszka 1988d; Liszka 1989b). Ahogy arra már több alkalommal is utaltam, a térség a 20. század közepi nagyarányú folyószabályozások és lecsapolások előtt rendkívüli módon vízjárta terület volt. Ezért a közlekedésben fontos szerepet játszottak a különféle vízi jármüvek. Ezeknek két alapvető típusa különböztethető meg. Az egyik az egyetlen fatörzsből (rendesen tölgyből) kifaragott vízi alkalmatosság. Ezt hívták a helybeliek csónaknak. Hossza a nyolc-tíz métert is elérte. A másiknak már csak a váza (benkje) készült tölgyből, a többi (az alja és az oldala) már fenyődeszkából. Ez utóbbi neve a ladik. E vízi járműveket elsősorban a halászok használták, de a tavaszi, nyár eleji áradások alkalmával a szekérnél is fontosabb közlekedési eszköze volt általában a Latorca menti lakosoknak. D. Varga László egyik szirénfalvi adatközlője visszaemlékezése szerint áradás idején „a küszöbről egyenest a ladikba szálltunk, oszt úgy mentünk, ahová akartunk” (D. Varga 1984a, 57). Nem volt ritka, hogy a mezőről a gabonát (az életet) is ladikon szállították be, illetve húsvétkor még öntözködni is jártak ladikon a legények. Szirénfalván a tavaszi áradások idején a falu távolabbi szegleteiből gyakran ladikkal vitték a görög katolikusok a pászkát a temetőbe, ahol a megszentelés szertartása zajlott (Bartha 1989, 82). A Latorcán tutajozás is kialakult, és nagyjából az első világháború végéig virágzott. Az itteni úszó alkalmatosságot szállynak hívták, és a térség mocsaraiban őshonos égerfából készítették. Főleg Kaposkelecsény és Nagykapos lakosai foglalkoztak szálly készítésével. A kereskedés tárgyát magának a szállynak az anyaga képezte, miközben szőlőkarókat, tűzifát és épületfát, zsindelyt is szállítottak rajta (Bodnár 1995, 17-28). A latorcai tutaj (szálly) formái (Bodnár Lajos 1995) 7.3.2. Szellemi kultúra 7.3.2.1. Szöveges folklór A vidék szöveges folklórját, annak ellenére, hogy a táj szülötte volt Erdélyi János, a legutóbbi időkig szinte egyáltalán nem ismertük. Az utóbbi évtizedekben, elsősorban Géczi Lajos szorgos gyűjtőmunkájának köszönhetően tudunk képet alkotni az Ung-vidék prózai népköltészetéről (Géczi 1984; Géczi 1989. Vö. Barna 1990a). Ami a dallamokhoz kapcsolódó lírai és epikus népköltészetet illeti, azzal kapcsolatban Ág Tibor gyűjtései nyomán alkothatunk némi képet (Ág 1999a. Vö. Barna 1990b). *** Az Ung-vidék prózai népköltészetében szinte napjainkig dominálnak a tündérmesék. A közVízhordó csobány Dcrcgnyőből (Liszka József rajza)
