Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Ung-vidék 363 A nők másik fontos teherhordó eszközcsoportját a különféle kosarak alkotják. A legelterjedtebb - és igazában még ma is egyeduralkodó - típusok az ovális, félgömb alakú, fűzfavesszőből vagy hasított nádból kötött kávás kosarak. Ezt szinte minden parasztember el tudta készíteni. A kosarak különféle méretekben készültek, gyakran karral ellátott változatait a ház körül, a gazdaságban, piacra menet hasznosították. A térségben a lapos fenekű, fűzfavesszőből font, fordított csonka kúp alakú kosarakat alig ismerik. Csupán a görög katolikusok húsvét előtti ételszentelésével kapcsolatban említettek Deregnyőn egy nagyméretű, lapos fenekű, két füllel ellátott kosarat. Kantár rekonstrukciós rajza (a szerző munkája) A férfiak elsősorban az igaerővel végzett teherszállításban és közlekedésben jeleskedtek. Saját testi erejüket inkább csak a rakodás vagy a rövidebb távolságokra való áthelyezés (például az állatok takannányozása, almozása, takarítása) során vették igénybe. Ha Szirénfalván a férfi a ponyvában szénát vitt, azt két koloncra kötve, fél vállon szállította. Nem is nevezték ezt a rakományt ajdának, hanem csak úgy mondták, hogy vittem egy hát szénát. A falu népe egyébként meg is jegyezte magának azt a férfit, aki amúgy asszony módra a hátára kötötte a terhet: „Hát az egy rendes ember! Nem röstell egy ajdát elvinni.” Főleg a férfiak körében volt használatos a rendkívül ősi és univerzális szállítóeszköz, a kötél. Egy nagyjából három méter hosszú kötélbe kötve, a hátukon fél métermázsa takarmányt is el tudtak vinni az állatok elé az istállóba. A kötél ugyanígy alkalmas volt az erdőben összegyűjtött száraz gallyaknak a háton történő hazaszállítására is. Szirénfalván elsősorban az asszonyok, fiúgyermekek s a szegényebb társadalmi rétegből kikerülő férfiak jártak az erdőbe gallyfát, garnácsot gyűjteni. Ehhez egy csáklyaszerű, régi, törött vasvillából készített eszközt, a garnácsolót használták. Segítségével a fákról is le tudták húzogatni a magasabban fennakadt száraz gallyakat. Általában tilosban jártak persze, így gyakran előfordult, hogy az erdőkerülő, a hátuk mögé kerülve, elvágta a hátukra erősített rakományt összefogó kötelet. Az istállóból a trágyát általában trágyahordó saraglyán szállították ki a férfiak (ritkábban, szükségből a nők is) a trágyadombra. Ez a létraszerű szállítóalkalmatosság keményfából készült, és a saraglyapántok (Szirénfalva), saraglyafoga (Nagyráska) közét olykor fűzfavesszővel is átfonták. TrágyahorJó saraglya. Nagyráska (Liszka József rajza) Hasonló funkcióval bírt a két kihegyezett végű szénahordó rúd (Nagyráska), a rudasoló (Deregnyő). Ezeket a szénahordáskor alkalmazták, mégpedig úgy, hogy a kihegyezett végükkel a boglya alá szúrták őket, majd ketten, hordágyszerűen felemelték az egész rakományt. Ezt a munkát - a férfiak mellett - meglehetősen gyakran végezték a nők is. Jellegzetesen férfi szállítóeszközök voltak a tarisznyafélék. A mezőn dolgozó férfiember vászontarisznyába (kenyerestarisznya) rakva vitte ki elemózsiáját. A vizet cserépkorsóban vagy hordószerü, dongás tárolóedényben, csobányban (Deregnyő), csobolyóban (Nagyráska) tartották. A pásztorok
