Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
362 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása Volosin János egy munkájának kiterített rajza (Galgóczy 1993, 199) 7.3.1.4. Közlekedés, szállítás Megfelelő előmunkálatok hiányában alapvetően saját kutatási tapasztalataim alapján számolok be a közlekedés és a szállítás kérdésköréről (vö. Bodnár 1995; Liszka 1988d; Liszka 1989b) * ** Az emberi erővel történő teherhordásból itt is a nők vették ki elsősorban a részüket. A legnépszerűbb és legsokrétübben felhasználható cipekedési eszköz a durva vászonból készült - amint már láthattuk, a magyar nyelvterület északi részén és a szomszédos ukrán, szlovák, valamint morva-cseh és lengyel területeken is általános - batyuzólepedő volt. A Deregnyőn plakcinmk, Bésen plakcinának, Szirénfalván pedig ponyvának nevezett, nagyjából másfélszer másfél méteres durva vászonlepedő négy sarkára egy-egy kötőszalagot, korcot (Deregnyő), kölöncöt (Szirénfalva) varrtak. Nagyráskáról ismerjük a kétkoloncos plakcinát, amelynek két átlós sarkára erősítettek egy-egy kötőszalagot. Ezek segítségével kötötték össze az elszállítandó terhet, majd erősítették föl az egész rakományt a hátukra. Ennek a tehernek a neve ajda, zajda volt. „Az ajdázás asszonyi munka volt - emlékezett vissza Jakab János (sz. 1925) Szirénfalván -, és férfiember csak lopva hozott zöldet a mezőről.” A batyuzólepedőt itt is rendkívül széles körben fel tudták használni, kezdve a különféle termények mezőről való hazaszállításával a piacozáson és ételhordáson át egészen a gyerekhordással, mezei bölcsőhöz való felhasználással bezárólag. Egy-egy deregnyői családban általában annyi plakcin volt, ahány tagú a család. Kukoricatöréskor ugyanis a férfiak is maguk elé kötötték, és abba gyűjtötték a kukoricacsöveket. A batyuzólepedő közeli rokona a kizárólag ünnepi alkalmakkor használt, finomabb, pamutos vászonból készült, piros sávokkal is díszített abrosz. Ennek sarkaira nem voltak kötőszalagok varrva. Elsőrendűen élelmet szállítottak benne, miközben a kezükben, lapos kötélből készített kantárba helyezett cserépedényt is vittek. A nagyráskai Fekete András (sz. 1909) elmondása szerint gyerekágyas asszonynak élelmet kantárba helyezett cserépszilkében vittek. A kantárt azonban inkább a szülei korosztálya használta, hiszen a 20. század első harmada tájékán kiszorította már a gyári készítésű, zománcos ételhordó edény, a bakét (Deregnyőn is így nevezték) vagy diner (Szirénfalva). Ikerfazekat nem használtak a térségben. Kétkoloncos plukcina rekonstrukciós rajza (a szerző munkája)
