Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Palócföld 343 ták és kaláccsal, pálinkával kínálták őket. A szokás nagyjából a második világháborúig élt, bár utolsó szakaszában a gyerekek inkább már csak a rokonokhoz mentek a szerencsefával (Ujváry 2000a, 54-57). A pásztorok karácsonyi megajándékozása székében ismert volt. Leléden például a második világháborúig a kanász szentestén hordta a házakhoz a mustárvesszőt. A gazdasszony a köténye sarkával megfogott egy vesszőt, kihúzta a kötegből és azzal rávert a kanászra. Az ugrált, táncolt. Karácsonyi kalácsot adtak neki. Ezzel a mustárvesszővel kellett aztán először kihajtani az állatot a legelőre. Karácsonyfa a szent sarokban. Rudna (L. Juhász Ilona felv. 2002) A továbbiakban nézzük az emberi élet fontosabb állomásaihoz kapcsolódó szokások palócföldi jellemzőit! Itt is hangsúlyozni kell azonban, hogy e szokások (és a kapcsolódó hiedelemanyag, vallási képzetek) nagyobbik része (éppen úgy, mint a népi kultúra sok más jelensége) nem kizárólag a palóc területre jellemző. Egy szélesebb közép-európai kultúrkörbe illeszkedik szervesen. így van ez a születéssel és keresztelővel kapcsolatos hiedelmek, szokások esetében is. 19. századi adataink csak rendkívül szűkszavúan emlékeznek meg a gyerekszületés és -keresztelő körüli szokásokról. Ezek egy része beszámol a szülés körülményeiről, a keresztszülő-választás stratégiájáról, a kisgyermekhez kapcsolódó hiedelmekről s a keresztelőt követő lakomáról (poszrik) is (Vő. Kapros 1986, 41-55). A későbbi kutatások elmélyítették ugyan jó pár részletkérdés ismeretét (a komaság intézményrendszerét, a keresztelői lakoma módozatait, lefolyásukat stb.), ám kizárólag a palóc területre érvényes hiedelem- vagy szokáselemet a gyermekszületéssel és az azt követő keresztelővel kapcsolatban nem sikerült kimutatni (további részletekkel lásd: Kapros 1989. Vö. Csáky 1992; Ujváry 1993, 15-62). Itt kell szólni a kisgyermek- és ifjúkor szokásairól, játékairól. A mancsozást mint a Palócföldre jellemző ifjúsági sportjátékot emelem ki, aminek első leírása egyidős a palócok első bemutatásával: A ' mancs egy erős gyükérböl készültt közönséges lapda nagyságú golóbis, mellyet valamelly szabad helyen egyik magosra felhagyít, és azt a ’ többiek izmos ütőfával a ’ levegőben eltalálni igyekeznek. (Szeder 1819, 24) Domer Aurél a játék ipolyvarbói (és őrhalmi) változatait mutatja be. Hangsúlyozza, hogy kifejezetten böjti játékról van szó (az év más időszakaiban nem is játsszák). Ekkor ugyanis tilos a tánc, a zajos énekszó, ezért a fiatalok ezzel szórakoztatják magukat. A mancs ózó botot néhány esetben (noha nem jellemzően!) gazdag beégetésekkel vagy rézberakással díszítették, s ez a legények részéről a kiválasztott leány számára szolgált jegyajándékul. Ezt általában a búcsúi vagy farsangi mulatság alkalmával adták át. Ekkor a legény kalap mellé tűzhető bokrétát kapott a leánytól, míg amaz egy díszes mancsozó botot a legénytől. A leányok nagy
