Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
Palócföld 337 egészítették ki jelmezüket. A résztvevők célja az öltözékkel, hogy minél toprongyosabban, minél ijesztőbben nézzenek ki, s hogy ne ismerjék fel őket. A két világháború között a maskarák között még volt rongyos katona és kéményseprő, valamint ördög, medve és medvetáncoltató, továbbá vőlegény és menyasszony is. 1987-ben a két utóbbi újfent megjelent a maskarázók között, valamint ott volt a gazdasszony (paraszti félünneplőbe öltözött leány) és a jegyző (ünneplőbe öltözött legény) is. Az előbbiek vélhetően az ekkorra egyre intenzivebbé váló sajtó- és néprajzi érdeklődés hatására kerültek ismét a maskarázók közé. 1997-ben pedig, amikor ez alkalomból az Ipolyon átívelő hidat is megnyitották a forgalom számára és a maskarázók a magyarországi Ipolydamásdról indulva a szlovákiai Helembán fejezték be felvonulásukat, még több olyan elemet találtunk a szokásban, amelyek feltehetően a külső érdeklődésnek szóltak. A nyolcvanas években a felvonulók a délelőtti órákban indultak el a falu egyetlen, nagyjából 2 kilométer hosszú főutcáján. A helyi hangosbeszélő egész nap zenét közvetitett és időnként tájékoztatta a lakosságot, hogy a maskarák éppen merre járnak. Ok pedig ugrándozva, bolondozva, táncolva haladtak (ám szó nélkül, hogy fel ne ismerjék őket!). Dorongjaikkal megzörgették a kapukat, mérgesítették a kutyákat, a bámészkodókkal (akik egyre többen lettek) igyekeztek kezet rázni vagy bekormozni, bebokszolni az arcukat. Az arra haladó járműveket is megállították, utasaikat szintén bekormozták. Bementek a házakhoz is, a gazdasszony a háziaktól tojást gyűjtött, a jegyző pedig egy füzetbe följegyezte, hogy ki mennyit adott. A háziak borral, pálinkával is megkínálták őket Az útkereszteződésekben tüzet raktak, amit addig táncoltak körül, ugráltak át, amíg teljesen el nem hamvadt. Az idősebbek erre úgy emlékeznek, hogy ilyenkor „a maskarák sütik a menyasszony máját”. A háború előtt kiabálták is, hogy „eladó a menyaszszony”. A falu végén, az utolsó tűznél a maskarák levetették és elégették álarcaikat. Az összegyűjtött tojást este egy mulatság alkalmával megsütötték és közösen elfogyasztották (további részletekkel lásd: Liszka 1990c, 115-121). Tudomásom szerint a Palócföldön keletebbre hasonlóan gazdag, maszkos alakoskodó szokásokkal csak szórványosan találkozunk farsang idején. Csáky Károly említi, hogy a Középső-Ipoly mentén „régebben” alakoskodó, dramatikus játékokra is sor került, amikor a szereplők lepedőbe, medvebőrbe öltözködtek. Erre a farsanghajtásra vagy koledálásra Paláston kövércsütörtökön került sor. Tesmagon viszont szombaton jártak a gyerekek farsangozni. Lényege, hogy házról házra járva köszöntő versikéket mondtak, amiért cserébe kolbászt, szalonnát, tojást, pénzt kaptak. A régebbi irodalom említi mint húshagyókeddi szokást a bőgőtemetést, ám Csákynak a recens anyagban már nem sikerült nyomára akadnia (Csáky 1987, 85-89). Ujváry Zoltán kutatásaiból tudjuk, hogy Lévárton farsanghétfőn zajlott a varjútemetés. A tréfásan komoly felvonulás során a legények egy döglött varjút vittek végig a falun, amit a Turóc-patakhoz érve körültáncoltak, megsirattak, majd a vízbe dobtak. Pelsőcön az 1970-es évekig volt szokásban az egykori iparoskor adománygyűjtéssel egybekötött, farsangi maszkos alakoskodó felvonulása. A szokás lényegében temetésparódia volt. A menet élén a nótárius vonult fekete palástban, hóna alatt egy hatalmas könyvvel. Mellette a vicenótárius haladt, hasonló jelmezben. Utánuk következett a harangozó, lába között egy nagy kolomppal, majd a keresztvivő suhanc, két ministráns és a pap meg a kántor következtek. Ezután jöttek a halottvivők, akik két rúdra helyezett, fekete lepellel letakart teknőt vittek. Közvetlenül a koporsó után siratóasszonyoknak öltözött legények haladtak, majd négy-öt huszár zárta a sort. Ez utóbbiak gyűjtötték be az adományokat (szalonnát, lisztet). Kettenhárman kosarakat is vittek, amibe a tojást gyűjtötték. A csoportban olykor állatalakoskodók is felbukkantak (medvetáncoltató a medvével). A felvonulók minden ház előtt megálltak, ahonnan az előző este volt valaki a bálban (hogy hol kellett megállniuk, az a nótárius könyvében
