Liszka József: Magyarok Szlovákiában VI. Populáris kultúra - Magyarok Szlovákiában 6. (Somorja, 2010)
IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása
336 IV. A népi kultúra táji-történeti tagolódása A magánáhítat maradványai a különféle, egyházilag nem kanonizált archaikus népi imák a térség idős parasztasszonyai körében még viszonylag könnyen gyűjthetőek: Kakasok szólnak, Istent imádják. Kelj fel Mária, Szent fiad elfogták. Kereszt fára feszítették, onnan is levették. Három csepp vére lecseppent, Az angyalok felszedték. Krisztus urunk elé tették. A mi Urunk azt mondta: aki este lefektibe, reggel felkeltibe elmondja, az jut a menyországba. (Medveshidegkút: Mag Elza gyűjt. 1994. A-431) 6.3.2.6. Népszokás A palócok szokásvilágával fölfedezésük pillanata óta folyamatosan foglalkoztak a kutatók, így gyakorlatilag a 19. század első felétől rendelkezünk szórványos leírásokkal mind a naptári ünnepek, mind az emberi élet fordulóihoz kapcsolódó szokások vonatozásában (Balogh 1827; Fábián 1908; Ipolyi 2006; Perük 1906; Szeder 1819 stb.). A kutatási érdeklődés és intenzitás a 20. századra sem csökken, sőt egyre tudatosabb és rendszerezettebb lett (Bartha 1994; Bartha 1995a; Bartha 1995b; Csáky 1987; Csáky 1992; Csáky 1993a; Csáky 1999; Csáky 2006b; Csáky 2008a; L. Juhász 2002a; Kotics 1986; Kotics 2001; Lajtha 1933; Manga 1968; Manga 1981; Paládi-Kovács 2007b; Ujváry 2002b; Ujváry 2007 stb.). *** A naptári ünnepekhez kapcsolódó szokásanyag közül néhány karakterisztikus napot emelek ki. A palóc terület nyugati szegélyén, az Alsó- Ipoly menti Helembán napjainkig szokásban van a farsangvégi, adománygyűjtő, maszkos felvonulás, a maskarázás. 1986, 1987 és 1997 farsangján személyesen is sikerült megfigyelnem a szokás menetét (miközben korábban és akkor recens gyűjtéseket is végezhettem), így a továbbiakban ezek alapján mutatom be a szokás alakulását. A faluban 1980-ig húshagyókedden tartották a maskctrázásX (az ideig a résztvevők még szabadságot is vettek ki erre a napra, illetve a helyi nemzeti bizottság igazolta távollétüket a munkahelyükről). Ezt követően aztán a húshagyókeddet megelőző szombaton rendezik meg a maszkos alakoskodó felvonulást. A résztvevők (általában a helyi tűzoltó-egyesület, az ifjúsági szerezet, valamint a Csemadok tagjai, akik tizenhat-tizennyolc év körüli legények, de a két világháború között még felnőtt, nős férfiak is részt vettek aktívan a maskarázásban) a kora délelőtti óráktól gyülekeznek a fölső faluvégen, az utolsó ház előtt. Néhányan már maskarába öltözve jönnek el otthonról, mások viszont táskában hozzák a jelmezeiket. Miután minden résztvevő összegyűlt, bevonulnak a házba, ahol felöltik a jelmezeket vagy az utolsó igazításokat végzik el rajtuk. A maskarák régi, kiselejtezett ruhadarabokat aggatnak magukra, arcukat bekormozzák vagy bebokszolják, illetve női harisnyát húznak a fejükre. Mindehhez némelyek kenderkócból vagy vattából készített bajuszt, illetve szakállat is ragasztanak. Az 1930-as években még voltak nyúlbőrből készült maszkok is, ám közelebbit nem sikerült róluk megtudni. Ebben az időben az is előfordult, hogy az alakoskodó lekvárral kente be az arcát, majd belefújt egy lúdtollal teli edénybe, amitől az arcára tapadtak a fölszálló pelyhek. 1997-ben már sok bolti álarcos maskara volt látható a faluban. Egyes maskarák a kezüket is vastagon bekenték boksszal, ami azt a hatást keltette, mintha fekete bőrkesztyűt viselnének. Ezek a „kesztyűs” alakok aztán igyekeztek a bámészkodókkal kezet fogni, miáltal azoknak a keze is bokszos lett. A maskarák egyik része nőnek, a másik férfinak volt öltözve, sokuk (a nők is) vaskos szőlőkarókkal, dorongokkal
